Mihamarabb megdupláznák a hazai halfogyasztást

Agro Napló
Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenleg fejenként 5,7 kilogrammos éves magyarországi halfogyasztás minél előbb megduplázódjon – mondta az agrárminiszter szombaton Mohácson, a II. Dunamenti Halfesztiválon.

A tárca közleménye szerint Nagy István emlékeztetett arra, hogy a fogyasztási célú hal áfatartalma idén januárban 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött, támogatva a szaktárca törekvését.

A szaktárca vezetője tájékoztatott arról, hogy a 2014–2020-as Magyar halgazdálkodási operatív program (Mahop) megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketingtevékenységet segíti. Nagy István jelezte, hogy megszületett az Állami halgazdálkodási feladatok támogatása fejezeti kezelésű előirányzat, ennek kerete idén 500 millió forint.

A szaktárca adatai szerint az étkezési célra szánt hal mennyisége az elmúlt években folyamatosan emelkedett Magyarországon, egyebek között az afrikaiharcsa-tenyésztés intenzív fejlesztésének következtében, ami tavaly megközelítőleg 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel Magyarország az elsők között van Európában.

Nagy István örvendetesnek nevezte, hogy egyre több rendezvény népszerűsíti a halfogyasztást, valamint a Duna menti halételek sokszínűségét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!