A küllembírók két elméleti előadáson és gyakorlati bemutatókon vitatták meg a lipicai ló időszerű küllemi és tenyésztési helyzetét, lehetőségeit, tennivalóit.

A rangos névsor

A világ híres lóértő, lótudós hippológusai 12 országából érkeztek (Ausztrália, Ausztria, Belgium, Chile, Horváthország, Dánia, Hollandia, Norvégia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Magyarország)

A tenyésztők gondolkodásának középpontjában álló téma: a piaci és a korszerű sportigények figyelembevételével, milyen módszerekkel, hogyan tovább a lipicai ló tenyésztésében? Természetesen az eredeti barokk karakterének megtartásával. Egységes szemléletet, közös álláspontot! Ez volt a két színvonalas előadás témájának alapgondolata.

Méneslátogatás

A házigazda Dallos Andor a szilvásváradi lipicai ménes történetéről, helyzetéről és a tervekről tájékoztatta az egybegyűlteket.

Emlékeztetett rá, hogy a lipicai lovak magyarországi tenyésztését az 1800-es évek elejétől számítjuk. A hosszas bolyongás után e védett történelmi lófajtánk 1950-es évek elején érkezett meg az eredeti természeti élőhelyéhez hasonló főménesébe, Szilvásváradra, a Bükk-fennsíkra, Csipkéskútra.

A ménesgazdaság küldetése – természetesen folyamatosan megújuló, korszerűsödő alapokon – változatlan. A magyarországi lipicai törzstenyészet nyolc alapító genealógiai (származási) vonalának fenntartása; a genetikai kapacitás bővítése; az értékmérő tulajdonságok javítása, korszerűsítése; a szervezett együttműködés bővítése, aktív szerepvállalás a világ és a haza lipicai lótenyésztőivel folyó közös munkában – tartozik a fő feladatsorok közé.

A ménesgazdaság igazgatója bemutatta a magas tenyésztési színvonalat reprezentáló törzsméneket, az anyaménest. A lipicai- és a kocsi múzeumba tett látogatás a ménesgazdaság hagyományőrző szerepét hangsúlyozta. Az épülő több funkciós Lipicai Lovasközpont pedig a jövő távlatait tárta a nemzetközi társaság elé.

A világhírű hippológusok a ménesgazdaság tenyésztői- génmegőrző és hagyományápoló munkájáról, a fejlesztésekről elismerően nyilatkoztak. Kiemelték, hogy a lipicai lótenyésztés környékén a Szilvásváradhoz hasonló minőségű, méretű és tartalmú beruházás a világon sehol nem látható.

A Nemzetközi Lipicai Szövetség vezérkara, a világ lipicai tenyésztői honi lipicai lótenyésztésünk, a ménesgazdaság és az épülő Lipicai Lovasközpont jó hírét vitték, erősítették!

A bírókurzus margójára

Milyen legyen a lipicai ló, teszik fel közel négy- és fél évszázada a kérdést lóértő, lótudó hippológusok? Mint ahogy a Szilvásváradon rendezett kurzuson is tették a küllembírók.

A Lipicán 1580-ban kelt ménesalapító császári parancs egyértelműen fogalmaz: "(...) itt a legjobb lovakat tenyésszék, melyek a császári udvar számára lesznek elővezetve. Ezek a legkiválóbb és legtűrőképesebb lovak legyenek. Kemény és köves talajon járjanak, ott, ahol kevés fű nől (...)”  

Az alap-tenyészcél ma is helytálló, ám a sokoldalúbb hasznosítási igény, a piaci követelmények, nem ritkán a divat többször átírta ezt a szemléletet.

Kovácsy Béla – Monostori Károly „A ló és tenyésztése” című három kiadást megért remekművében így szól a lipicai küllemi bírálata: „156-167 cm magas. Feje – habár az arczori része ívelt, – tetszetős, nyaka magasan illesztett, kellemesen hajlott, nem könnyű, de mozgékony. Sörénye tömött, növése hosszú, de finom szálú. Marja nem magas, háta hosszú, széles és jól zárt. Fara gömbölyű, izmos. Farka hosszú és szépen hordatik. Válla lehetne nagyobb és szárazabb. Mellkasa elég terjedelmes. Végtagjai feltűnő rövidek, kitűnőn izmoltak, szárazak, erősek. Izületei szélesek s csonthibáktól mentesek. Patái ritka szépek és jók. Felettébb szívós, egészséges, szelid és tanulékony természetű állatok, melyeknek magas, tetszetős mozgása nagy mértékben biztos is.”

A két nagy műveltségű tudós hippológus, lóértő professzor véleménye – bár kereken 130 éve kelt – ma is tanulságos, elgondolkodtató.

Véleményük objektív, mert mint írják „semmiféle lónak bolondja nem vagyunk; nekünk nincs lovunk, a' melyen – mint sokan – elfogult majomszeretettel csüngenénk; mi nagyra tartjuk a lovat – ha jó. Mondandónkban minket nem vezérel más, mint az az ismeret és tapasztalás, melyet mintaszerűen összegyűjtöttünk, szerény rostánkon átbocsájtottunk és a nyilvánosság elé tárunk.”

Ez a lényeg, ez a zsinórmérték ma is: szakértelem és objektivitás. A két lovasméltóság könyvének stílusa korhű, egyedi, lenyűgöző. Érdemes kézbe venni „A ló és tenyésztése” című három kiadást (1889, 1892, 1904) megélt, lótenyésztők „Bibliáját”.

Sokan idéznek a remekműből. Kár, hogy „egyesek elfelejtenek hivatkozni rá…!

Fehér Károly