Minden eddiginél több pénz: négyezer milliárdos támogatást fordít a kormány a vidékfejlesztésre

Agro Napló
A kormány az unió közös agrárpolitikájának vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette be január elején az agrárminiszter, idézi az szakminisztérium tájékoztatása a politikust.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek életminőségének javítása, a fiatalok számára is vonzó és helyben elérhető munkahelyek, jobb minőségű életkörülmények, infrastruktúra és szolgáltatások teremtése.

A tárcavezető hangsúlyozta: éppen ezért óriási a jelentősége annak, hogy a kormány bizalmat szavaz a magyar gazdáknak, az élelmiszer előállításában részt vevő gazdasági vállalkozásoknak és a vidéki önkormányzatoknak. Mindez azt, jelenti ugyanis ugyanis, hogy 2021-től – a korábbi évek 17,5 százaléka helyett – 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé. A döntés a jelenlegi, 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program (VP) forrásainak megháromszorozását jelenti – emelte ki a miniszter.

Fotó: AM

Nagy István rámutatott, a KAP másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén pedig további 3272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrásból segíti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén az elkövetkező kilenc évben összesen mintegy 7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére – tette hozzá.

Az agrártárca irányítója megjegyezte, a soha nem látott nagyságrendű források révén természetesen folytatódik a vidéki falvak, kisvárosok infrastruktúrájának megújítása, a közösségekre épülő és élhető vidéki Magyarország építése.

„Azt szeretnénk, hogy a vidéki Magyarország lakói a legkisebb falvaktól a megyei jogú városokig egyaránt nyertesei legyenek a következő évtizedeknek” – tette hozzá. Emellett a miniszter kitért arra is, hogy a forrásból a teljes élelmiszeripar piacorientált modernizációja, valamint a biztonságos alapanyag-ellátás érdekében a mezőgazdasági termelés teljes körű környezetbarát korszerűsítése és precíziós gazdálkodásra történő átállítása is megoldódik.

Nagy István kifejtette, az elmúlt tíz év politikája a magyar föld és a magyar vidék védelmében, megerősítésében telt a kormány részéről, amelynek keretében szövetséget kötöttek a gazdákkal, elindult a Magyar Falu Program, megvalósult a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, eredményesen zárultak a földárverések. Ma a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb eséllyel találja meg számításait egy fiatal vidéken, ahol megerősödött az agrár-középosztály és a családi gazdálkodók köre – emlékeztetett a miniszter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!