Minden elköltött pénzzel egy olyan világra szavazunk, amilyet a jövőben szeretnénk

Agro Napló
Teljesen mindegy, hogy Földünk melyik pontján szemetelünk vagy szennyezünk; az előbb utóbb elér minket – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Szlovákiában, a V4+USA környezetügyi minisztereinek találkozóján.  

A problémák közösek, együtt kell keresnünk a megoldásokat is – jelentette ki. Hangsúlyozta, nem fenntartható az a gyakorlat, hogy az ember a környezettől folyamatosan elvesz, és hulladékot, szennyezett vizet, mérgezett levegőt bocsájt vissza.

Nagy István szólt arról, hogy a Földművelésügyi Minisztérium 2010 őszén kezdte el kidolgozni az első Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiát. Ennek célja, hogy az ökoinnováció és azon belül a környezettechnológiai fejlesztés egyértelmű súlyponti területté válhasson – tette hozzá.

Minden elköltött pénzzel egy olyan világra szavazunk, amilyet a jövőben szeretnénk- mondta Nagy István. Arról is szólt, hogy a világ viszonya a környezet ügyéhez megváltozik, és ez tükröződik a körvonalazódó ENSZ Fenntartható Fejlesztési Célokban (Sustainable Development Goals) is. Megemlítette, hogy a szeptemberben New Yorkban megrendezésre kerülő ENSZ Post 2015 Csúcstalálkozó kulcsfontosságú a fenntarthatóság felé való haladásban. Szavai szerint az emberiség jövője szempontjából alapvető fontosságú, hogy a „Post 2015” fejlődési tervet milyen tartalommal és milyen egyetértéssel fogadják el az államok képviselői. Magyarország számos vezetője, így például Áder János köztársasági elnök is kapcsolódott a klímavédelem érdekében kezdeményezett aláírásgyűjtéshez.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!