Modernizálni kell a versenyképességhez az agrárkamara szerint

Agro Napló
Sikeres éveket tudhat maga mögött a magyar agrárgazdaság, de vannak olyan ágazatok, amelyekben még komoly tartalékok vannak – fogalmazott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a pápai agrárexpón tartott nyugat-magyarországi agrárfórumon pénteken – számolt be az MTI.

Győrffy Balázs előadásában azt mondta: a magyar agrárium potenciálisan 18-20 millió ember ellátását teszi lehetővé, ennek alig hatvan százalékát használják ki jelenleg. A versenyképesség növelése érdekében válaszokat kell adni a technológiai fejlődés adta kihívásokra és erősíteni kell a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet is - tette hozzá.

A kamarai elnök kiemelt feladatnak nevezte a termőföld magyar kézben tartását, valamint a szétaprózódott birtokstruktúra és parcellaszerkezet további aprózódásának megelőzését. Javaslataik között szerepel, hogy a családi gazdaságok kapjanak önálló jogi személyi státuszt, és a támogatási összeg nélkül számított mezőgazdasági bevételek 100 millió forintig legyenek adómentesek. Győrffy Balázs szerint folytatni kell a megkezdett áfacsökkentést is, kiterjesztve az alapvető élelmiszerek egészére.

Az agrárkamara szeretné elérni, hogy függetlenül a 2020 utáni közös uniós agrárpolitikáról szóló tárgyalások eredményétől kétezer milliárd forint támogatás álljon a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidék rendelkezésére a következő vidékfejlesztési programban - mondta a szakmai szervezet elnöke.

A pápai agrárexpón vasárnapig közel 120 kiállító várja az érdeklődőket a pápai városi sportcsarnokban közel 18 ezer négyzetméteren - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke az MTI-t. 

Sövényházi Balázs elmondta: a rendezvényen helyi termelők, mezőgazdasági gépforgalmazók, állattartók, gasztronómiai és kézműves vállalkozások, autóipari vállalatok, a bankszektor képviselői és megújuló energiákkal foglalkozó cégek is képviseltetik magukat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!