2024. március 29. péntek Auguszta

Nagy Irsai Olivér tesztet tartott a Nébih

Agro Napló
Kiváló eredmény született a bor világnapján: az Irsai Olivér borok hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból egyaránt mindenben megfeleltek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén – közölte a hivatal az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság szakemberei összesen 25, tavalyi évjáratú bor komplex vizsgálatát végezték el. A borok közül az Irsai Olivér napjaink sláger termékének számít. Ezért a Nébih szakemberei a kereskedelmi láncok kínálatából, tehát a széles körben elérhető termékek közül, 25 különféle előállítótól származó Irsai Olivér bort vizsgáltak a legújabb Szupermenta teszten. A borok mindegyike 2019-es évjáratú, 24-et száraz kategóriába soroltak előállítóik, míg egynek a címkéjén nem tüntették fel az édességi fokozatot.

A laboratóriumi elemzések során több mint 50 paraméter vizsgálatát végezték el a szakemberek. Többek között a termékek alkoholtartalmát, kén-dioxid, valamint illósav és összes savtartalmát is megmérték. A tesztelt borok alkoholtartalma – címkéjük szerint – 10,3 és 13,2 százalék között mozgott. A feltüntetett értékeket a laboratóriumi eredmények is megerősítették. Általánosságban ugyanis megállapítható volt, hogy a vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői megfeleltek az előírásoknak.

Ahhoz, hogy egy bor kereskedelemi forgalomba kerülhessen, az előállítónak először teljesítenie kell az úgynevezett forgalomba hozatali engedélyezési eljárás előírásait. A megvizsgált 25 Irsai Olivér mindegyike rendelkezett érvényes forgalomba hozatali engedéllyel. Emellett a Nébih szakemberei az engedélyezési eljárás során leadott termékminták analitikai értékeit is összehasonlították a polcokról levett borok vizsgálati eredményeivel. Megnyugtató, hogy sem minőségben, sem a beltartalmi értékekben nem találtak eltérést a minták között.

A jelölésvizsgálat sem tárt fel hiányosságokat, a 25 borászati termék mindegyike eleget tett a jogszabályokban előírtaknak.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A dobogó legfelső fokára a Frittmann Irsai Olivér száraz fehérbor állhatott, második helyen a Font Irsai Olivér végzett, míg a harmadik helyet a Dubicz Irsai Olivér száraz fehérbor érdemelte ki.

A bor világnapját május 25-én tartják – emlékeztet az ismertetés, hozzátéve: ennek okán érdemes – ha valaki teheti, az alkalmat megtisztelve – egy pohár Irsai Olivérrel koccintani. Az Irsairól további információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!