Nagy István: a koronavírus után a legfontosabb dolog a fejlesztés

Agro Napló
Egyetlen helyes döntés van a koronavírus-járvány utáni helyzetben: fejleszteni kell, mert aki nem ezt teszi, az kimarad és lemarad, azaz gyorsan piacot veszít – jelentette ki az agrárminiszter június elején Pacsán.
Fotó: AM

Nézze meg a sajtótájékoztatót videón!

Nagy István a Pulyka-Java Baromfifeldolgozó Kft.-nél tett üzemlátogatása után beszélt arról – közölte az Agrárminisztérium (AM) lapunkkal –, hogy a rendkívüli helyzetben a baromfiágazatnál az állatjóléti programokban résztvevő 2370 termelőnek a lehető legrövidebb idő alatt fizetik ki a támogatásokat, és az állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások esetében is ez a cél.

A hathatós segítség érdekében létrehoztak egy 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplői számára. Továbbá az agrártárca meghirdetett egy 80 milliárd forint összegű új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot is az állattenyésztés és a kertészeti ágazat részére - mondta Nagy István.

Ismertette: a válságkezelő támogatási programot a következő két hétben hirdetik meg. Ebből az élelmiszeripar 8 milliárd, a baromfiágazat 3 milliárd forinttal részesül. A beruházási pályázati csomagra szóló felhívást a nyár folyamán teszik közzé. Ebből 50 milliárd forint értékben a teljes állattenyésztési ágazatot támogatni kívánják, amelynek újdonsága lesz, hogy 50 százalékos támogatási intenzitás mellett 500 millió forintról 2 milliárd forintra emelik a maximálisan elnyerhető összeget.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a magyar agrárvállalkozások, gazdálkodók, termelők, élelmiszerforgalmazók a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben is helytálltak. A magyar családok ellátási zavarok nélkül vészelték át a járványhelyzetet, március 14-én még a karácsonyi forgalmat is megháromszorozta a kiskereskedelemben a vásárlói roham, de ennek ellenére is mindig folyamatos volt az ellátás.

A Pulyka-Java Baromfifeldolgozó Kft.-ről szólva azt mondta: a megbízható vevőkörrel és biztos piaci háttérrel rendelkező cég életére is kedvezőtlenül hatott a járvány, miközben évi 1 millió pulykát és 4,5 millió csirkét vágott és dolgozott fel a piaci szűkülést megelőzően. A járvány óriási keresletcsökkenést idézett elő a cég fő külföldi piacain, Ausztriában, Romániában, Olaszországában, Horvátországában, Németországban, Szlovéniában és Szlovákiában.

A mintegy 100 dolgozónak munkahelyet biztosító családi vállalkozás az egyetlen olyan vágóhíddal rendelkezik az országban, ahol két soron külön dolgozzák fel a pulykát és a csirkét. Tervezett fejlesztéseikkel pedig a tovább-feldolgozott, ízesített, konyhakészre előkészített termékekkel szeretne újabb piacokat nyerni a vállalkozás - részletezte Nagy István.

Kántor Mária Veronika cégvezető pedig arról beszélt, hogy a múlt év hasonló időszakához képest az idei első négy hónapban mintegy 40 százalékkal, 1 milliárd forinttal csökkent a cég árbevétele.

Újságírói kérdésére hozzátette: nemrég fejeztek be saját forrásból egy 180 millió forintos beruházást, amelynek keretében az irodaházat és az öltözőket bővítették, továbbá új laboratóriumot és mosodát építettek. A növekvő igényekre válaszul terveik között szerepel egy új kazán, és egy új hűtőautó vásárlása is.

A nyilvános adatok szerint a cég a tavalyi évet nettó 6,176 milliárd forintos árbevétel mellett 210 millió forintos adózott eredménnyel zárta – tartalmazza az öszefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az előlegkifizetés!

Elindult az előlegkifizetés!

Október 17-én hétfőn elkezdődött az idei egységes kérelmekhez kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés – mondta az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztat...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!