Nagy István: A nemzetgazdaság kiemelkedő fontosságú stratégiai ágazata az agrárium

Agro Napló
Az idén eddig megjelent új pályázati felhívások összértéke meghaladja az 1100 milliárd forintot – közölte Nagy István agrárminiszter a Portfolio Agrárszektor konferenciáján, csütörtökön, Siófokon.
Fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető kiemelte, az agráriumot a következő hét évben a beruházások és a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések kiemelt támogatása, a technológiai lépésváltás ösztönzése jellemzi majd, amely a gazdálkodókat versenyképességük és jövedelmezőségük növeléséhez segíti. A kormány a mezőgazdaság és élelmiszeripar ugrásszerű fejlődése érdekében megteremti a vidéki térségek gazdaságélénkítésének feltételét, hozzájárul az agráriumból élők életminőségének javításához. Mindehhez példátlan összeg, a 80%-os nemzeti kiegészítő forrással együtt összesen 4265 milliárd forint áll rendelkezésre. A források segítségével elindított Megújuló vidék, megújuló agrárium program a mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációját célozza meg – tette hozzá Nagy István.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy eddig 691 nagyobb állattartó telep fejlesztését segítették több mint 325 milliárd forinttal, valamint 2.500 hektár új, intenzív gyümölcsültetvény létrehozását, 38 ezer m2 új hűtőház, valamint 1.860.000 ezer m2 új üvegház és fóliafelület létesítését is támogatták. Kifejtette, a szántóföldi növénytermesztők és kertészek számára szól a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének segítése, melynek keretében 94 kérelem kapcsán 26 milliárd forint támogatásról döntöttek. Az élelmiszeripari üzemek megújítására összesen 250 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatokat. A kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy ezekre a felhívásokra együttesen 400 milliárd forintot meghaladó összegben érkezett csaknem 1200 pályázat. Nagy István kitért arra is, hogy az agrár-környezetgazdálkodási támogatást célzó pályázatra 360 milliárd forint, az ökológiai gazdálkodást pedig 40 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, teremtett világunk megőrzéséért ugyanis felelősséggel tartozunk. Mindezek mellett a vidéki térségek több lábon állását segíti a vidéki turizmus fejlesztésére elkülönített 50 milliárd forint is -  hangsúlyozta a tárcavezető.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter beszélt arról is, hogy a mezőgazdasági őstermelőket és családi gazdálkodókat érintő majd negyedévszázados, elavult, bonyolult szabályozási környezetet új rendszer váltotta fel. A változások legfontosabb eredményeként elmondható, hogy 2021-től kezdve 410 ezer őstermelő személyi jövedelemadó terhelése csökkent és vált egyszerűbbé. Ezen szabályozási folyamat következő lépéseként fontos kiemelni, hogy elkészült a gazdaságok átadásáról szóló törvénytervezet, melyet még ebben az évben fogadhat el az  Országgyűlés – hívta fel a figyelmet az agrártárca vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!