MENÜ

Nagy István: A társadalom alapja az agrárium

Agro Napló 2021.06.21.

A társadalom alapja az agrárium, amit a majormúzeum úgy mutat be a fiataloknak, hogy megszeretteti velük a gazdálkodást - jelentette ki az agrárminiszter Keszthelyen június második felében, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely új közösségi tereinek átadásán.

 

Nagy István úgy fogalmazott: a keszthelyi múzeum egyik legnagyobb érdeme, hogy vonzóvá teszi a fiatalok számára a vidéki életformát, a mezőgazdasági munkát, "a föld, az élővilág, a jószág, a kert szeretetére nevel". Egész társadalom alapja az agrárium, amiben ma már a legkorszerűbb körülmények között folyhat a munka, ennek a presztizsét kell felemelni és megmutatni a társadalomnak - vélekedett.

A múzeumban újonnan kialakított malomjátszó és közösségi tér avatása kapcsán felidézte, hogy az agrártárca fennhatósága alá tartozó Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárat - amelynek része a keszthelyi majormúzeum is  - Darányi Ignác akkori földművelésügyi miniszter 125 évvel ezelőtt éppen ezen a napon alapította. Az intézmény ma is nagy gonddal gyűjti és őrzi a magyarság ezeréves Kárpát-medencei agrármúltjának emlékeit.

 

am_keszthely_alap_az_agrárium_kép_11

 

Egy kultúrtörténeti kiállításnak azonban nemcsak az a célja – adta közre a helyszíni beszámolót a kormany.hu -, hogy megállítsa, visszaforgassa az idő kerekét, akkor tölti be igazán a küldetését, ha a múlt feltárásával képes átmenteni, átörökíteni letűnt évszázadok, évezredek értékeit.

A kerék felfedezése alapjaiban változtatta meg a termelést, az áruszállítást, a kereskedelmet, a gazdaságot, egészében véve tehát a történelmet. Éppen ezért a kocsikerék ugyanolyan lenyűgöző tud lenni egy ókori agyagszobron és a majormúzeum kocsiszínében, mint a XXI. századi erőgépeken, amelyek gyártói nemcsak sportautókat, de a fiatalokat is magával ragadó kombájnokat, traktorokat is előállítanak - fogalmazott a miniszter.

 

am_keszthely_alap_az_agrárium_kép_16

 

Kifejtette: kevesek kiváltsága a természet közelében élni, dolgozni, erdőt, mezőt járni, szőlőhegyek panorámájában gyönyörködni nap mint nap. A mezőgazdasági munka "ma is embert farag a fiatal termelőkből", mindazokból, akik az agrárpályát választják, de napjainkban már nem kell reménytelen küzdelmet, szélmalomharcot vívniuk az elemekkel a jó terméseredményekért.

A növénytermesztés, az állattenyésztés, az élelmiszertermelés ma már korszerű, digitalizált, csúcstechnológiájú gépek, gyártósorok alkalmazásával zajlik majdnem minden ágazatban. Az agrárinnováció, a startup típusú kezdeményezések, a robotika egyre nagyobb teret hódít a mezőgazdaságban, például a kézimunka-igényes kertészeti ágazatban, így az élőmunkát a jövő csúcstechnológiájú gépei váltják fel - mondta Nagy István.

A múzeumok küldetését illetően arról beszélt, hogy a budapesti Vajdahunyadvár és a keszthelyi majormúzeum közönséget megszólító, fiatalokat megragadó, izgalmas, interaktív kiállításainak óriási a szerepe az utánpótlás-nevelésben. Abban, hogy az agrárium vonzó életpályát jelentsen a jövőjüket tervező iskolásoknak, fiataloknak, ezáltal a nemzedékváltás zökkenőmentes legyen a magyar mezőgazdaságban.

Nagy István jelezte: hatalmas fejlődésen ment keresztül a magyar mezőgazdaság az elmúlt 125 évben, miközben a globális éghajlatváltozás, a szélsőségessé vált időjárás újszerű kihívások elé állít mindenkit. A magyar mezőgazdaság egyre korszerűbb gépparkjával, a hazai élelmiszeriparban alkalmazott modern technológiákkal ugyanakkor minden váratlan helyzetre választ tud adni, az elmúlt tíz évben is újabb rekordokat mutatott fel, a koronavírus-járvány idején is talpon maradt, bebizonyította, hogy ütésálló.

 

am_keszthely_alap_az_agrárium_kép_12

 

A szaktárca irányítója kitért arra is, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból valósult meg Keszthelyen egy olyan program, amelynek látogatói végig követhetik a gabona útját a vetéstől a kenyérsütésig, ugyanis a gabonatermesztés, a gabonatárolás, az őrlés minden egyes fázisát bemutatja a malomjátszó.

A Festetics Közösségi Tér újonnan kialakított tárlata a lisztfeldolgozás, a tésztakészítés, a kenyér- és a kalácssütés eszközeit, módszereit tárja az érdeklődők elé, akik elsajátíthatják az őrlés, a dagasztás, a sütés folyamatait. Az agrárminiszter hozzátette: tavaly tavasszal az egész társadalom megmutatta, hogy mit is jelent az önellátás, miután a járvány kitörése miatt sokan maguk kezdtek el otthon kenyeret sütni, ez az elmúlt időszak egyik nagy-nagy csodája.

 

am_keszthely_alap_az_agrárium_kép_14

 

Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója arra emlékeztetett, hogy 1896-ban az akkori földművelésügyi miniszter által létrehozott fővárosi mezőgazdasági múzeum ma is a hagyományok őrzője. Nemcsak a Vajdahunyadvárban, de Tápiószelén, Lajosmizsén, Cecén is bemutatóhelyeket tart fent és fejleszt, de igazi gyöngyszemnek számít a keszthelyi majormúzeum, amely jövőre lesz ötven éves.

 

Fotók: Pelsőczy Csaba