MENÜ

Nagy István: Rendben van Magyarország élelmiszerellátása

Agro Napló 2020.03.19.

Megfelelő mennyiségű hazai élelmiszer áll rendelkezésre Magyarországon, így az ellátás biztonságban van a koronavírus-járvány ideje alatt is – tette közzé az agrárminiszter nyilatkozatát a szaktárca honlapja.

 

Nagy István kiemelte: a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar sokszorosan többet termel, mint amennyit el tud az ország fogyasztani. Tekintettel arra, hogy nincs élelmiszerhiány, így általános árnövekedés sem indokolt.

Közölte: nem okoz gondot, de az árufeltöltés időigényessége miatt átmeneti készlethiányt idézhet elő, hogy a lakosság a koronavírus-járvány hírére készletezéssel reagál. Egyes tartósított termékek megrendeléseinél már 15-30 százalékos növekedés tapasztalható, de előfordul már akár 50 százalékos is. Mint mondta: az esetleges készlethiány az augusztusig betárolt termékek előrehozott értékesítésével áthidalható.

Elmondta azt is, hogy az UHT (ultrapasztőrözött) tejek iránt ugrásszerűen megnőtt a kereslet, de ez egy hét alatt lecsengett, a gyártók pedig ki tudták elégíteni az igényeket. A járványügyi intézkedések miatt a fogyasztási szokások átalakulnak. Így például a vendéglátó-ipari egységek korlátozottan működnek, mert a munkavállalók egy része és a gyerekek többsége is általában most otthon  eszik, valamint sok turista sem érkezett meg az országba.

Nagy István hozzátette: a termelés jelentős része hazai alapanyagra épül, így amíg a mezőgazdaságban nem jelentkeznek problémák, ezen a területen jelentős veszéllyel nem kell számolni. Megjegyezte, hogy jellemzően segédanyagok, például csomagolóanyagok érkeznek Kínából, ezek hiánya viszont hamarosan érezhető lesz.

 


Nagy István agrárminiszter a Hír TV szerda esti műsorában is megerősítette, hogy rendben van Magyarország élelmiszerellátása. Bár az áruházak forgalma az elmúlt hetekben meghaladta a karácsonykor szokásosat, azok ki tudták szolgálni a vevőket – tette hozzá. Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy vissza kellene térni a normális kerékvágásba, mert a „félelem vírusa” már lassan legyűri a koronavírust, és pánikvásárlásra és túlfogyasztásra sarkkal sokakat.

Az interjút megtekinthető az alábbi videóban: