MENÜ

Nagyot nőttek a bérek a mezőgazdaságban

2018.06.18.

A mezőgazdaságban 2012 és 2017 között mintegy 31 százalékkal emelkedtek a bérek, a növekedés tavaly volt a legnagyobb, egy év alatt nettó 12,8 százalék – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Időknek.

 

Nagy István közölte azt is: olyan jogszabályi javaslatokat készítenek elő, amelyek mind több közfoglalkoztatottat ösztönöznek arra, hogy az idénymunka után hosszú távon is az agráriumban találja meg a számítását.

A hazai agráriumban legalább 50 ezer emberre lenne szükség, a közmunkaprogramban 150 ezren vesznek részt, bőven van tehát lehetőség arra, hogy a közfoglalkoztatottak közt megtalálják azokat, akik hajlandóak magasabb bérért a mezőgazdasági munkát választani – mondta a tárcavezető a lap szombati számában megjelent interjúban.

Első lépésként azt szeretnék elérni, hogy a közmunkások éljenek a jogszabályok adta lehetőségekkel, és az akár 120 napig terjedő „szabadságuk” ideje alatt mezőgazdasági idénymunkát vállaljanak. Az agrártárca korábban javasolta az egyszerűsített munkavégzés közterhének elengedését is.

Ez jó irány, mivel éppen az a kormány és a közfoglalkoztatási program célja, hogy a közmunkások végül a munka világában találjanak megélhetést. A mezőgazdasági idénymunka ennek első lépése lehet – mondta a miniszter.

A hosszú távú cél az, hogy a közmunkások ne csak kiegészítő tevékenységként dolgozzanak az agráriumban, hanem teljes állásban. A tárca olyan ösztönzők kialakításán dolgozik, amelyek a gazdákat és a közfoglalkoztatottakat is érdekeltté teszi ebben – írta a Magyar Idők.