Ne felejtse el az Egységes Kérelemben az AKG zöldtrágyázási előírást!

Agro Napló
Be kell jelölni az Egységes Kérelemben, ha az idei évben kívánja másodvetésben teljesíteni az AKG zöldtrágyázási előírást.

A vonatkozó 22/2016 (IV.5.) FM rendelet rögzíti, hogy az ökológiai másodvetés (EFA) és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés tervezett idejét, helyét az Egységes Kérelmében – az Egységes Kérelem benyújtására előírt határidőn belül – meg kell jelölni, mert ennek hiányában a később elvégzett művelet nem kerül figyelembevételre – értesült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményéből az Agro Napló.

Természetesen a tényleges helyet, időpontot majd a munkálatok elvégzését követő 15 napon belül is be kell jelenteni.

Az AKG-ba elszámolni kívánt zöldtrágyanövény is csak 60 nap után forgatható alá, valamint EFA másodvetésként nem vehető figyelembe.

Az Egységes Kérelem benyújtására előírt határidőn túl csak a hagyományos másodvetés jelölhető, mellyel a gazdálkodó pl. talajtakarást szeretne megvalósítani az eróziós károk megelőzése/csökkentése, vagy a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) szabályaiban rögzített vetésváltási szabályok megtartása miatt indokolt pl. kukorica három évig történő termesztését követően vetőmagcélú hibridkukorica termesztése vagy a vetőmagcélú hibridkukorica négy évig történő termesztését követően kukorica termesztése csak másodvetést követően valósítható meg.

A HMKÁ kapcsán érdemes figyelni arra, hogy amennyiben több gazdálkodó ugyanazon növényt termeszt – egybeművelés realizálódik – és meg nem felelést állapítanak meg – pl. vetésváltási szabályok megsértése – úgy az egybeművelt táblát hasznosító mezőgazdasági termelők együttesen felelnek az egybeművelt táblát érintő meg nem felelésért, mely támogatáscsökkenéshez vezethet.

 

(Forrás: NAK)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!