Nébih felmérés: élelmiszerpazarlás közelről, önkéntesekkel

Agro Napló
Önkéntesek jelentkezését várja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy kiderüljön, változott-e a magyar háztartásokban az élelmiszerpazarlás mértéke. A novemberben zajló felmérés elsődleges célja, hogy a 2016-os adatokat frissítsék – közölte az élelmiszer-felügyeleti hatóság az Agro Naplóval.

Világviszonylatban mintegy 1,3 milliárd tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente, azaz így a megtermelt élelmiszerek mintegy egyharmada kárba vész. Hazánkban ez közel 1,8 millió tonna élelmiszerhulladékot jelent, amelynek nagyobbik része a háztartásokban termelődik.

A pazarlás mértékét kizárólag becsülni lehet, azonban reálisabb képet lehet kapni, ha e becslés háztartási mérésen alapszik. Ilyen mérés a közép-kelet-európai régióban elsőként Magyarországon készült 2016-ban. A felmérést a Nébih Maradék nélkül elnevezésű programjában végezték el az EU által ajánlott módszertan alapján.

A felmérés kiderítette, hogy Magyarországon fejenként évi 68 kilogrammra tehető annak az  élelmiszerhulladéknak a mennyisége, aminek csaknem fele egy kis odafigyeléssel megtakarítható lenne, vagyis megelőzhető volna a pazarlás. Legnagyobb arányban készételeket pazarolják az emberek hazánkban, ezt követik a pékáruk, majd a zöldségek és gyümölcsök.

A 2016-os adatok frissítése, valamint az élelmiszerpazarlási tendencia alakulásának vizsgálata érdekében a Nébih idén novemberben megismétli a felmérést, amelyhez önkéntesek jelentkezését várja.

A felmérés mintegy 100 háztartás bevonásával zajlik majd, az adatokat név nélküli formában dolgozza fel a hivatal. A résztvevőknek egy héten keresztül kell úgynevezett „hulladéknaplót” vezetniük arról, hogy pontosan mennyi és milyen típusú élelmiszer kerül a szemetesbe a háztartásukban. A szükséges mérőeszközöket (konyhai mérleg, mérőedény) a hivatal biztosítja, emellett bármilyen kérdés esetén a szakmai koordinátorok folyamatosan a résztvevők rendelkezésére állnak.

Az érdeklődők jelentkezési szándékukat a maradeknelkul@nebih.gov.hu e-mail címen jelezhetik – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!