2024. március 29. péntek Auguszta

Nehéz helyzetben a baromfiágazat „nehézipara”

Agro Napló
Átmenetileg stabilizálódott a magyar pulykatermelés, azonban az évek óta tartó termelés-, export- és belföldi fogyasztáscsökkenés megfordításáért komoly versenyképességi beruházásokkal lehet csak tenni – közölte a Magyar Pulykaszövetség.

Stabil a pulykaágazat helyzete az idei nem túl kiemelkedő év ellenére, ugyanakkor a versenyképességének növelése és a fogyasztásösztönzés döntő jelentőségű a jövő szempontjából - közölte a Magyar Pulykaszövetség az MTI-vel. A szövetség az amerikai hálaadás ünnepének apropójából ismertette, hogy Magyarországon a pulykaágazat stabilitása annak köszönhető, hogy a felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz. Az idén a tavaszi nehéz időszakot július végével keresletnövekedés váltotta fel, ennek következtében csökkentek a raktárkészletek, ami stabilizálta az árakat és lehetőséget teremtett a felvásárlási árak emelésére is. A 44. héten kilogrammonként 370-382 forintos árat adtak a felvásárlók a pulykáért.

Közölték, a termelt pulykahús mennyisége folyamatosan csökken: az idei mintegy 100 ezer tonna 30 ezerrel alacsonyabb a tíz évvel ezelőttinél.

Az export is valamelyest mérséklődött: a 2016-os 31 ezer tonnával szemben tavaly mintegy 26 ezer tonna volt a külföldön értékesített pulyka mennyisége, a belföldi értékesítés pedig meghaladta a 32 ezer tonnát - tették hozzá.

A Pulykaszövetség szerint az ágazatot leginkább az egyre erősödő európai versenytársak fenyegetik. Az unión belül ugyan stagnál a pulykatermelés mennyisége, ám annak megoszlása jelentősen átalakult. A két legnagyobb termelő, Franciaország és a Németország csökkenő tendenciát mutat, ezzel szemben hatalmas iramban fejlődik Olaszország és Spanyolország. A leglátványosabb fejlődést Lengyelország produkálta: hat év alatt az Európai Unió legnagyobb pulykatermelőjévé vált, évente több mint 450 ezer tonna pulykahúst vágnak.

A munkaerő hiánya a pulykaágazatban is kihívást jelent a szövetség szerint, továbbá úgy vélik, szükséges lenne támogatni a beruházásokat és fejlesztéseket annak érdekében, hogy a hazai, többségében családi vállalkozások ne csak belföldön legyenek erősek, hanem külföldi terjeszkedésben is gondolkodhassanak.

A közleményben megjegyzik, hogy Magyarország 2004-2008 között az egy főre jutó 6,5 kilogrammos fogyasztással még a világ harmadik legnagyobb pulykafogyasztó nemzetének számított, jelenleg azonban a becsült átlagos 4-4,5 kilogrammos fogyasztással már nem tartozunk a világ élvonalába.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelkedő baromfiárak

Emelkedő baromfiárak

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszer (PÁIR) adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 6 százalékkal...

Csökkenhet a pulykahús termelése idén

Csökkenhet a pulykahús termelése idén

Leginkább a pulykatartást érintik a januári madárinfluenzás esetek, de hat a piacra a 2016–2017-es járvány is, aminek következtében a víziszárnyasok k...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!