Nemcsak a bankban, a biztosítóknál is fogy az idő az adategyeztetésre

Agro Napló
A pénzmosás elleni törvény értelmében nem csak a bankokkal, de a különböző biztosító társaságokkal is sok ügyfélnek kell adategyeztetést végeznie – közölte a MABISZ kommunikációs vezetője. Lambert Gábor szerint erre még két hónapig van lehetőség.

Az ügyfeleknek – a pénzmosás elleni törvény értelmében – azonosítani kell magukat – tájékoztatta az InfoRádiót a kommunikációs vezető. Lambert Gábor hozzátette: a két éve hatályba lépett jogszabály 2019. június 26-át jelölte meg határidőnek, tehát

az ügyfelek még két hónapig végezhetik el az adataik újraazonosítását.

A megváltozott szabályok értelmében a pénzügyi intézményeknek rendelkezniük kell a lakossági ügyfelek törvényben előírt személyes adataival, valamint a személyazonosságot és a lakcímet igazoló okmányaik másolatával. Ezen felül ügyfeleik kiemelt közszereplői státuszát is meg kell állapítaniuk (vagy nyilvánosan hozzáférhető adatbázis segítségével vagy az ügyfél által tett nyilatkozat alapján) – írja a Világgazdaság.

Az érintettek értesítést is kapnak a biztosítójuktól, hogy mely adatok és dokumentumok hiányoznak és melyeket kell újra felvenni. Lambert Gábor szerint

  • a legegyszerűbb, ha az ügyfelek személyesen bemennek a társasághoz,
  • de postán vagy e-mailen is elküldhetik a szükséges iratokat. Utóbbi esetben azonban csak olyan címről érkezhet üzenet, amit a cég ismer.

A határidő letelte után – az adategyeztetés elmaradása esetén, annak pótlásáig – a biztosítótársaság nem teljesítheti az érintett fogyasztó megbízásait – figyelmeztetett a MABISZ kommunikációs vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!