Neten árultak nem engedélyezett növényvédő szert, lebuktak

Agro Napló
Internetes apróhirdetésekben növényvédő szert árusítók körében tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei novemberben. Az akció során a hatóság összesen csaknem 200 ezer forint értékű engedélyköteles, Magyarországon azonban nem engedélyezett és magyar nyelvű címkével sem rendelkező termékkel kapcsolatosan intézkedett – közölte a hivatal.

Kevés híján elérte a 200 ezer forintot azon engedély nélkül forgalmazott növényvédő szerek összértéke, amelyeket magánszemélyek kínáltak eladásra az interneten. Az engedély nélküli szereket árusító személyeket – az illetékes megyei rendőrkapitányságok biztosítása mellett – próbavásárlás során leplezte le az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság.

Fejér megyében I. forgalmi kategóriájú növényvédő szer tiltott árusítása miatt indított hatósági eljárást a Nébih. Az érintett készítményt kizárólag egészségügyi gázmesteri vizsgával rendelkező szakember alkalmazhatja. A szakemberek elrendelték a készítmény lefoglalását, illetve forgalomból történő kivonását.

Pest megyében magyar nyelvű címkével nem rendelkező talajfertőtlenítő szer és gyomirtó szer forgalomból való kivonásáról intézkedett a hatóság. Ezen termékek Magyarországon nem engedélyezettek vagy már nem rendelkeznek érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedéllyel. Az engedély nélkül árusított növényvédő szereket a területileg illetékes megyei rendőrkapitányság bűnjelként lefoglalta.

A Nébih többek között figyelemmel kíséri az interneten hirdetett növényvédő szerek forgalmazását is. Az illegális, illetve ismeretlen forrásból származó növényvédő szerek alkalmazása komoly kockázattal jár, hiszen egészségügyi hatásukat nem vizsgálták. Az engedéllyel nem rendelkező készítmények potenciálisan veszélyes és toxikus szennyezéseket, ellenőrizetlen melléktermékeket tartalmazhatnak, amelyek heveny vagy idült egészségkárosító hatással lehetnek az alkalmazójukra. Az illegális szerek használatakor a termés károsodhat, sőt akár meg is semmisülhet. A káros hatóanyagok a környezetből az élelmiszerláncba kerülve a fogyasztók egészségét is veszélyeztethetik.

A hatóság kéri a lakosságot, hogy amennyiben illegális forgalmazást észlelnek, jelezzék a Nébih Zöldszámán (06-80/263-244) vagy az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!