Nyilatkozat a kelet-közép-európai országok és Kína mezőgazdasági együttműködéséről

Agro Napló
Magyarország, Kína és a kelet-közép-európai országok közös nyilatkozatba foglalták a mezőgazdasági együttműködési javaslataikat azon a magas szintű ülésen, melyet május 23-25. között tartottak Vilniusban, Litvániában – tájékoztatott az Agrárminisztérium (AM).

A minisztérium képviseletében Gál Péter helyettes államtitkár vett részt az élelmiszer- és élelmezésbiztonsági, valamint az élelmiszerek minőségét érintő találkozón, melynek fő témája az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-hulladékok csökkentése volt.

A politikai szintű tárgyalásokon túl kínai logisztikai cégek is bemutatkoztak; ismertették azokat a már megvalósult kikötő-fejlesztési projektjeiket, melyek elősegíthetik a kelet-közép-európai, így a magyar élelmiszergazdasági termékek exportját Kínába. A tárgyalások során szó esett az elektronikus kereskedelem fejlesztéséről, valamint nemzeti standok, mint állandó termék-kiállítások felállításának lehetőségéről a shenzeni kikötő területén.

Az esemény záróülésén  17 ország állami vezetői a jövő lehetséges irányvonalait, a további fejlesztési lehetőségeket tekintették át az „Okos mezőgazdaság” szemszögéből. A tagországok elsősorban azt tárgyalták, hogy az új innovatív és digitalizációs fejlesztések hogyan hatnak az élelmiszer- és az élelmezésbiztonságra.

Az ülésen részt vevő felek azonosították a gazdasági kapcsolatok új fejlesztési lehetőségeit, valamint javaslatokat tettek az együttműködés hatékonyabb folytatására. A részt vevő országok végezetül Közös Nyilatkozatban foglalták össze a formáció jövőbeni működésének sarokpontjait.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!