OGY - Szakbizottsági nem az áfacsökkentés kiterjesztésére; a takarmány áfáját azonban vizsgálja az NGM

Agro Napló
Elutasította az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az 5 százalékos áfa kiterjesztését több alapvető élelmiszerre, ugyanakkor a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a bizottság hétfői ülésén jelezte, hogy a nemzetgazdasági tárcánál vizsgálják bizonyos takarmányok áfacsökkentési lehetőségét.

Gőgös Zoltán (MSZP), a bizottság alelnöke javaslatát, hogy ezeket a testület bizottsági módosító indítványként nyújtsa az Országgyűlésnek, a kormánypárti többség elutasította, technikai okokra - az adótörvény elfogadásának menetrendjére -, illetve a jövő évi költségvetésben lefektetett makrogazdasági célkitűzésekre hivatkozva.

    Gőgös Zoltán azzal érvelt kezdeményezése mellett, hogy a fogyasztók számára csak így válhatna érzékelhetővé a már megkezdett áfacsökkentés. Ezért az áfamérséklésbe - az élő- és félsertés mellett - be kellene vonni a tőke- és baromfihúsokat, bizonyos tejtermékeket, a barnakenyeret, a vizeszsömlét és -kiflit, az Európában előállítható zöldséget és gyümölcsöt, továbbá az édesvízi halakat. Ez az MSZP-s bizottsági alelnök szerint  mintegy 90 milliárd forintos költségvetési kieséssel járna átmenetileg. Viszont a javaslat elfogadása valóban fehérítést eredményezne a szektorban - állította. 

    A másik javaslat a sertéstartóknak egy gyakoribb - 15 napos - áfa-visszaigénylésre adott volna lehetőséget annak érdekében, hogy likviditásukat fenn tudják tartani. Gőgös Zoltán ugyanis úgy vélekedett, hogy az élő- és félsertés áfájának 5 százalékra csökkentése a termelőknek nem jó, mivel a feldolgozók gondjait a rovásukra oldja meg. Az importot viszont az MPSZ-s szakpolitikus szerint is csökkentheti a bejelentett intézkedés.

    Horváth István, a bizottság fideszes alelnöke, a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos úgy vélekedett: az ország nincs abban a gazdasági helyzetben, hogy egy széles körű élelmiszer-áfacsökkentésre sor kerülhetne. Reményét fejezte ki, hogy ennek is eljön az ideje. Rámutatott: a mostani áfamérséklés növeli a feldolgozók versenyképességét, és a sertéstartók számára is előnyös, mert csökkenti az importot. Ugyanakkor beszámolt arról, hogy bizonyos takarmányok esetében szintén 5 százalékra vinnék le az áfát, például a némelyik feltételnek megfelelő dara, valamint korpa és egyes olajpogácsák esetében. Ezzel a takarmányok egy része is olcsóbb lehetne, és tovább nőhetne a versenyképesség. Ezt a javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja. 

    Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: hétfőn délután az Országgyűlés a tervek szerint már szavaz az adótörvényekről, és ha módosító indítvány érkezne a törvényjavaslathoz, ezt nem lehetne megtenni. Emiatt késhetne a zárószavazás és a törvény életbe léptetése is.

    Az áfamérséklési javaslattal kapcsolatban kérdésesnek nevezte, hogy az emiatt bekövetkező bevételkiesést a jövő évi költségvetés - még meg nem szavazott - tervezete kibírja-e úgy, hogy nem kerülnek veszélybe az ország makrogazdasági mutatói, főként a 2,9 százalékos költségvetési hiánycél. 

    A fogyasztók oldaláról pedig az a kérdés, hogy eljutna-e ténylegesen hozzájuk az élelmiszeráfa-mérséklés hatása. Ezért garancia kell arra, hogy a fogyasztók is érzékeljék az áfacsökkentés hatását - hangoztatta a bizottság elnöke.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Több tej fogy az áfacsökkentés óta

Több tej fogy az áfacsökkentés óta

Meglepetést okozott az idei áfacsökkentés: felpörgött a tartós tejek piaca. Mit tapasztalt az egyik legnagyobb tejes cég és mi történt a legnagyobb bo...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!