Ökotoxikológiai kísérlet a méhek védelmében

Agro Napló
Rendhagyó kísérlettel egészíti ki idén a méhek védelmében évek óta zajló közös munkát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).

A kutatás során a szakemberek a gombaellenes hatóanyagok együttes használatának méhekre gyakorolt hatását vizsgálják – tette közzé az információt honlapján a Nébih, kiemelve: a kísérlet fontos kiegészítése a beporzó rovarok érdekében végzett szakmai munkának, ugyanis segítségével eddig nem ismert kockázatokra derülhet fény.

A közlemény emlékeztet: hosszú évek óta tart az OMME és a Nébih együttműködése a beporzó rovarok – különösen a házi méhek – védelmében, ami így a méhészek munkáját és a sikeres növénytermesztést egyaránt segíti. 

Az együttműködés egyik állandó eleme, hogy a Nébih laboratóriumi hátterével és ökotoxikológiai szakembereinek közreműködésével értékeli az OMME környezetellenőrző monitoring programját. A felmérés során a hivatal munkatársi a megfelelő és méhkímélő növényvédelem hatását mérik. Ehhez több mint 350 hatóanyagra vizsgálják a növényi mintákat és a méhészeti termékeket, majd az eredményeket kiértékelik.

Az idei évben kiemelt jelentőséget ad a közös munkának az illegális növényvédelmi kezelések hatékony feltárása és a szükséges intézkedések gyors megtétele. A OMME közreműködésével – a méhészek jelzései és segítsége alapján – több esetben is időben meg tudta tenni a méhvédelmi intézkedéseket a hatóság.

A közös munka idén egy kísérlettel is kiegészül. Ennek során a méhekben talált, önmagukban nem veszélyes gombaellenes hatóanyagok együttes hatását vizsgálják a Nébih szakemberei. A megfelelő minőségbiztosítási feltételek mellett zajló kísérlet indokolt esetben lehetőséget ad az azonnali beavatkozásra is.

Amennyiben a szerek kombinációja kimutatható veszélyt jelent a beporzók számára, a Nébih haladéktalanul módosíthatja az engedélyeket. Emellett a hatóság és az OMME közösen hívhatja fel az agrár szakemberek figyelmét az eddig nem ismert kockázatokra és megoldást is tud javasolni a méhekre veszélyes vegyszer kombinációk elkerülésére – olvasható az összefoglalóban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!