Oktató kampány indult a méhek megismertetéséért

Agro Napló
A méhek védelmére, természetben betöltött szerepükre és a méz jótékony hatásaira hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) közös edukációs kampányában. Idén elsősorban az óvodásoknak és a kisiskolásoknak szóló ismereteket kívánnak közölni.  

A közös közlemény felidézi: a méhészeti ágazat kiemelt fontosságú szektor, hiszen a méhek az ökoszisztéma nélkülözhetetlen láncszemei. Fontos, hogy védjük, óvjuk őket, ezért a kampány szervezői idén a legkisebb korosztály felé fordulnak. Az óvodásokat és kisiskolásokat célzó, edukációs kampányukban rávilágítanak a méhek fontosságára és kulcsszerepükre a növények beporzásában. 

Kiemelik: a népszerűsítés egyik eleme a rajzpályázat, amin részt vehet bármilyen óvodai csoport és általános iskolai osztály.  Ez év június 7-dikén éjfélig lehet pályázni a méhek életével, méhészkedéssel, a méz fogyasztásával kapcsolatos rajzzal. Sorsolásra másnap kerül sor, ahol egy óvodás és egy általános iskolai osztály 50-50 kilogramm akácmézet, a csoport/osztály létszámának megfelelő mennyiségű „Bolyhos és Szofi” című mesekönyvet és „Vidéki séta” memóriajátékot kap.  

Az AMC oldaláról már letölthető az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló, oktató Mézes-méhes kifestő is, amit több ezer példányban osztanak ki óvodákban és iskolákban.  

Emellett az online térben egy 4 részes minisorozat indul júniusban Nyári Dia színésznő vezetésével. Az első részben Mézes Gergő közreműködésével a mézek fontosságáról, szerepéről, típusairól és fajtáiról, valamint az egészségre gyakorolt jótékony hatásairól tudhatunk meg információkat. Míg a további részekben megismerhetjük a méhhotelek és a kaptárak működését, a méhek fenntartásának praktikáit, és a mézes édességek készítésének titkát is.  

A mézkampányhoz egy dal is készült - a gyermekek körében népszerű Alma együttes közreműködésével -, aminek videoklipje hamarosan elérhető lesz a népszerű közösségi média felületein.  

Mindehhez háttérként még azt is hozzáfűzik: a méz rendkívül egészséges. A virágméz 1 kilogrammjában átlagosan 100 milligramm ásványi anyag van, az édes harmatmézekben pedig akár 400–1000 milligrammot is eléri. A méz emellett rendkívül gazdag B1-, B2-, B5-, B6-, C- és K-vitaminban, valamint niacint és folsavat is tartalmaz. Egyes hegyi mézek C-vitamin tartalma elérhet a 100 grammonkénti 116–240 milligrammot is. A nyomelemek közül kiemelkedő mennyiségben megtalálható a vas, a cink, a mangán, a réz és a króm.

A méz hozzájárul a gyógyuláshoz, jótékony hatásait tanulmányok is igazolják: kezeli a táplálkozásból eredő vérszegénységet, segít az allergia kezelésében, az alvatlanságban, kifejti kedvező hatását légzőszervi megbetegedések esetén is. Kiváló sebgyógyító, immunerősítő és antibakteriális tulajdonsága is van. Javasolt továbbá naponta 2-3 teáskanálnyi mézet fogyasztani az egészség megőrzése érdekében – tartalmazza az összegzés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kevesebb méh pusztult el a múlt évben

Kevesebb méh pusztult el a múlt évben

Kevesebb méh pusztult el a múlt évben mint az előzőben, de ennek ellenére nem zártak jó évet a méhészek, ugyanis az árak nyomottak voltak és a tavalyi...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!