MENÜ

Olcsóbban tölthették fel idén műtrágyakészleteiket a gazdák

Agro Napló 2020.08.26.

A műtrágyakészletek korai feltöltésének kedvezett, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen csökkentek az árak a hazai piacon – írta a Magyar Nemzet szerdai számában.

 

A NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint júliusban jelentős áresés volt tapasztalható, az előző évi szinthez képest akár 18-20 százalékkal olcsóbban tudták beszerezni az egyes műtrágyaféléket a gazdálkodók. Az őszi talajerő-utánpótlási munkálatok közeledtével a legtöbben igyekeztek kihasználni a kínálkozó lehetőséget, a kedvező áraknak köszönhetően tehát a forgalom is megugrott. A forgalmazóktól beérkezett adatok alapján a nyár folyamán alaposan megnőtt a műtrágyák iránti kereslet: az egy hónappal korábbihoz képest júliusban jóval nagyobb mennyiséget adtak el a termékekből. A legkeresettebb termék a mészammon-salétrom volt. Ebből a termékből a kereskedők legalább háromszor nagyobb mennyiséget adtak el júliusban, mint júniusban.

A növényvédő szerekből ugyanakkor kevesebb fogyott, ami vélhetően annak is betudható, hogy néhány százalékkal ugyan, de tovább drágultak ezek a vegyszerek. Az átlagos áremelkedés egy–négy százalékos volt, az egyik gyomirtószer ugyanakkor közel tíz százalékkal drágult. A különböző gombaölők és a rovarölők iránti kereslet kevésbé mérséklődött, míg a gyomirtók forgalma a harmadára esett vissza.

A különböző műtrágyák és növényvédő szerek mellett sokan már az őszi vetéshez szükséges szaporítóanyagot is megvásárolhatták. A kínálat az idén is szélesnek mondható. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács korábbi tájékoztatása szerint az idén is elegendő mennyiségű, jó minőségű vetőmag áll az őszi szezonban a gazdálkodók rendelkezésére. Az árak ugyanakkor valamivel magasabbak lehetnek, mint az elmúlt években, a piaci szereplők az őszi kalászosok kisebb drágulására számítanak. Az áremelés hátterében a termelési költségek növekedése áll, emellett az inflációs hatás, a munkaerő-költség emelkedése is érezteti hatását a vetőmagok árában. A szövetség közzétette az őszi kalászosok vetőmagjaira vonatkozó tájékoztató árat, amelyet tonnánként nettó 107 ezer forintban határoztak meg ebben az évben. Ez természetesen csak egy tájékoztató árszint, a tényleges piaci árak a vetési szezon végén lesznek majd nyilvánosak. Az elmúlt években hullámzott az őszi vetésű kalászos növények ára: míg 2012-ben 115 ezer forintért kelt el egy tonna őszi búza vetőmag, addig 2016-ban ugyanezért 93 ezer forintot kértek a kereskedők, tavaly pedig ismét megközelítették a 110 ezer forintot az árak.