Országos Öntözési Nap Szarvason

Agro Napló
Második alkalommal rendezte meg július 9-én az Országos Öntözési Napot Szarvason a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara mintegy 350 résztvevővel.  A szakmai tanácskozást öntözési kiállítás kísérte.

Az eseményt köszöntő Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke tarthatatlannak nevezte, hogy Magyarország mindössze százezer hektárt öntöz, és hogy a víz nagy részét átengedi az országon, miközben a nagy hőség miatt egymillió tonna kukorica vész kárba. Úgy fogalmazott: a jogalkotáson és a törvényhozókon nem múlik, hogy Magyarország végre az adottságainak megfelelő színvonalú gazdálkodást tudja kialakítani.


Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora kiemelte, hogy az egyetem békési kara jelentős szerepet kíván vállalni a mezőgazdasági vízgazdálkodási szakemberek megújuló képzésében és jövőre is szívesen helyet ad a gyakorlati szakemberek és a kutatók eszmecseréjének.


Az új uniós költségvetési időszakban Magyarország 53 milliárd forintot fordíthat vízgazdálkodási feladatokra – tájékoztatta a résztvevőket Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára. Ezt a forrást új öntözőberendezések kiépítésére, a régiek korszerűsítésére, meliorációra (talajjavításra) és vízvisszatartásra különítenek el a gazdák számára. Várhatóan az év végén vagy a jövő év elején írják ki az első pályázatokat.


Feldman Zsolt, a Földművelési Minisztérium agrárgazdálkodásért felelős helyettes államtitkára elmondta: Magyarországon a mezőgazdasági területek mindössze 1-2 százalékát öntözik, ennek a 90 százaléka szántóterületeken zajlik. Közölte: az öntözési igény és a beruházás várható megtérülése nincs mindenhol összhangban az országban.


Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke előadásában kifejtette: miközben alig 100 ezer hektáron zajlik öntözés, 330 ezer hektáron lenne erre igény. Az akadályok között említette a birtokszerkezet elaprózottságát és a vízszolgáltatási infrastruktúra leromlott állapotát. Győrffy Balázs szerint természetes és mesterséges víztározók létesítésére és azok multifunkcionális felhasználására van a legnagyobb szükség Magyarországon.


Ezt erősítette Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója is. Előadásában kitért arra, hogy egyes klímaváltozási modellek szerint Magyarországon az aszállyal érintett területek nagysága megduplázódik, holott a jelenleg rendelkezésre álló 500 millió köbméternyi belvízi tárolókapacitás már most is csaknem teljes mértékben feltöltött. Elmondta: létrehoztak egy aszály-monitoring csoportot, amely az árvízi készültségi fokozatokhoz hasonlóan aszálykészültségi szinteket dolgozna ki.


A konferencián Talaj-növény-mikroorganizmusok rendszer és az öntözés kapcsolata címmel előadást tartott Posta Katalin, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja is.


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!