Ötmilliárd forint forrásra pályázhatnak az élelmiszeripari cégek

Agro Napló
Ötmilliárd forint forrásösszegű pályázat nyílik meg január 18-án hazai élelmiszeripari vállalkozások előtt, a cégek a beruházásokat finanszírozhatják a támogatásból – tette közzé a pénzügyminiszter a közösségi oldalán látható videóban.

Varga Mihály kiemelte: a magyar élelmiszeripari vállalkozások a járványhelyzet legnehezebb hónapjaiban is biztosítani tudták az ország élelmiszer ellátását. Sőt, még exportjukat is bővíteni tudták. Rámutatott: az élelmiszeripar stratégiai ágazat. Ezért a kormány ezen a területen is erősíteni kívánja az önellátást.

„A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) legújabb kiírásán a közepes méretű vállalkozások fejlesztéseit támogatjuk. A cégek modern gépeket vásárolhatnak, bővíthetik telephelyüket és képezhetik munkavállalóikat is” – hangsúlyozta a miniszter. Közölte: a megítélt pályázati forrás 30-500 millió forint között mozoghat egy-egy cég esetében.

 A politikus megjegyezte: a cél az, hogy a vállalkozások a lehető leghatékonyabban használják fel ezeket a forrásokat. Ezért a támogatások mértékét is ehhez igazítják. Amennyiben a fejlesztés meghozza a várt eredményeket, a vállalkozások akár a teljes összeg visszafizetése alól is mentességet kaphatnak – mondta Varga Mihály, hozzáfűzve: a pályázat január 18-tól elérhető a Széchenyi 2020 honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!