2024. április 20. szombat Tivadar

Pályázati módosításokkal segítik a nyertes vidékfejlesztési projektek megvalósítását

Agro Napló
A gazdák vidékfejlesztési beruházásainak eredményes megvalósítása érdekében a Miniszterelnökség 36 darab vidékfejlesztési pályázat módosítását hajtotta végre – közölte a tárca.

A módosítás során a beruházási pályázatok esetében változtak az Építési Normagyűjtemény alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Az érintett felhívások esetében pedig törlésre került az a szabály, amely szerint a támogatói okirat kézbesítését követő naptól számított 6 hónapon belül a kedvezményezett köteles elszámolni a megítélt támogatási összeg legalább 10 százalékával.

Fontos kiemelni, hogy a Miniszterelnökség december elején egy tájékoztatót is megjelentetett, amelyből kiderül, hogy a nyertes pályázók a fejlesztéseik során felmerülő kérdésekben hogyan járhatnak el a gyakorlatban.

A tájékoztató és a módosított pályázati felhívások a www.szechenyi2020.hu oldalon mindenki számára elérhetőek. A Miniszterelnökség felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a beruházások sikeres megvalósulása érdekében részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még van elnyerhető forrás öntözésre

Még van elnyerhető forrás öntözésre

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését célzó pályázaton még van elnyerhető forrás – írja a nak.hu. Az egyszerűbb igénylésért ügyfélbarát...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!