Példátlan húsvét előtti tojásáresés

Agro Napló
Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva szinte példátlan – írta a Világgazdaság.

Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke a lapnak elmondta, az alacsony árszint annak a következménye, hogy az elmúlt időszak piaci anomáliái után - amelyeket a madárinfluenza és a fipronilbotrány okozott - helyreállt ugyan az ágazat termelőképessége, de az integráció alacsony foka miatt a tojástermelők érdekérvényesítő képessége jóval kisebb a koncentrált kiskereskedelemmel szemben. A tojás ennek megfelelően már áruházba becsalogató termék lett: a Blokk.com öt áruházláncot vizsgáló körképe szerint a darabonként 27-30 forint közötti árak 28-31 százalékos áruházi akciókat jelentenek.

A Tojásszövetség alelnöke szerint, hogy jelenleg az önköltséget ugyan még kitermelik, de félő, hogy a húsvét utáni időszakban, amikor jelentősen csökken a kereslet, az árak tovább esnek, így a nyáron esedékes takarmánybeszerzéseket és az állománycserét nem tudják majd finanszírozni a termelők. Ezért félő, hogy sokan nemcsak csökkentik a termelést, hanem fel is hagynak vele - mondta a szakember a Világgazdaságnak.

Fél évtized és kiszorulhat a ketreces tojás a Tesco pultokról

A Tesco vállalta, hogy 2025-től közép-európai szinten, így Magyarországon is, csak szabad-, ökológiai-, mélyalmos- és egyéb alternatív tartásból származó tojást értékesít - adták hírül.

A kínálatban többféle méret és típus is megtalálható, amelyek közel 90 százaléka magyar termelőtől származik. Az áruházlánc vállalta, hogy 2025-től közép-európai szinten, így Magyarországon is, csak szabad-, ökológiai-, mélyalmos- és egyéb alternatív tartásból származó tojást értékesít.

A mélyalmos tojásokat 15 éve a Fuchs Tojás Kft. a Tesco áruházakba. A Veszprém megyei vállalkozás éves szinten mintegy 70 millió tojást bocsát ki, melynek mintegy 85 százalékát a Tescóba szállítja.

A cég évi 114 millió tojást ad el, ez heti 170 ezer dobozt jelent (ez lehet 6, 10, vagy akár 30 darabos is).

A megfelelő választáshoz a vásárlókat segíti a tojásokon található, jogszabály által előírt 11 jegyű kód. Ebből kiderül, hogy az adott tojás milyen tartásból, melyik országból, azon belül is melyik telephelyről származik.

Tapasztalataik szerint egyelőre - a Tesco Clubkártyás vásárlók - főként a ketreces tartásból származó tojásokat választják (vélhetően azok olcsóbbak - a szerk.), de egyre nagyobb a nyitottság a különböző alternatív tartásból származó tojások iránt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Baromfi Világnap – 2023. május 10.

Baromfi Világnap – 2023. május 10.

Mi magyarok kezdeményeztük 2012 augusztusában, a baromfi termékpályán működő két világszervezet (WPSA, IPC) támogatásával, hogy május 10-ét a Baromfi...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!