2024. március 29. péntek Auguszta

Podcast-beszélgetés a versenyképesség javításáról

Agro Napló
A hazai agrárium versenyképességének javításáról volt szó Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Lázár János kormánybiztos podcast beszélgetésén a közelmúltban.

Ennek az eszmecserének az összefoglalóját tette közzé honlapján a köztestület. A videó Győrffy Balázs NAK-elnök Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján érhető el, illetve meghallgatható a Soundcloudon és a Spotify-on.

A beszélgetés során többek között elhangzott, hogy a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság 10 ezer hektáron gazdálkodik, ebből 8,5 ezer hektár szántóterület. Így hazánkban ez a legnagyobb egybefüggő gazdaság. Abban egyetértés volt, hogy a nagyüzemeknek mintául kell szolgálniuk. Ezért a gyakorlatban be kell tudniuk mutatni a versenyképességet javító innovatív technológiákat. Magyarországon ugyanis más uniós országokhoz képest eddig keveset fordítottak a gazdálkodók fejlesztésekre.

Emellett a koronavírus-járvány megmutatta – vélekedtek a beszélgetés résztvevői -, hogy mennyire fontos az önellátás, ennek viszont feltétele a feldolgozóipar korszerűsítése. Megjegyezték ugyanakkor: költséghatékonyság szempontjából még mindig lemaradás tapasztalható az ágazatban hazánkban, nemcsak a nyugat-európai, hanem több kelet-közép-európai országhoz képest is. Hiányzik az együttműködési hajlandóság is, pedig a fejlesztések terén ez meghatározó lenne, nagy értékű beruházások csak összefogással valósíthatók meg – állapították meg.

Kiemelték: az öntözés növeli a termésbiztonságot és a kibocsátást. Így sikeres magyar agrárium csak legalább félmillió hektár öntözésével képzelhető el a jövőben. Ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság még lendületesebben fejlődjön, egy legalább 2000 milliárd forintos Vidékfejlesztési Programra (VP) van szükség, azaz növelni kell a nemzeti társfinanszírozás mértékét. E nélkül nem lehet behozni lemaradást a hazánkénál fejlettebb  agrárgazdaságokkal szemben, és hatékonyabban kihasználni az ország agráradottságait.

A teljes beszélgetés elérhető a Facebook, a Youtube, a Soundcloud és a Spotify csatornákon – olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!