Repceolajjal csalt áfát a lebukott bűnbanda

Agro Napló
Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek – közölte az MTI.

A NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága három embert vett őrizetbe különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt, közülük a fő gyanúsított előzetes letartóztatásba került, az egyik férfi meghalt. További két cég stróman-gyanús ügyvezetőjét jelenleg is körözi a rendőrség.

A bűnbanda tagjai – összesen négy cég – európai uniós országokból nettó áron vásárolták meg a repceolajat, majd cégről cégre bruttó áron számlázták tovább, de az áfát nem fizették meg. A fiktív számlázással az volt a céljuk, hogy a beszerzéseket belföldi beszerzéseknek álcázzák, kijátszva ezzel az uniós áfaszabályokat. A NAV munkatársai mintegy húsz helyszínen tartottak házkutatást, a céghálózat vezetőjét a NAV kommandósai fogták el, mert felmerült a gyanú, hogy fegyvert használ és drogot rejteget. A hálózat vezetője, aki a háttérből irányította a cégeket, a halmazati szabályok miatt 12 év szabadságvesztést is kaphat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!