Részletek az agrár-felsőoktatás integrációjáról

Agro Napló
A jövő év elejére Szent István Egyetem (SZIE) név alatt öt kampusszal, 20 ezer hallgatóval és 3500-4000 dolgozóval Magyarország egyik legnagyobb egyeteme jön létre – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója június második felében Kaposváron.

Az integrációt előkészítő bizottság elnökeként is dolgozó főigazgató a Kaposvári Egyetemen a témában tartott dolgozói fóruma után sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy megkezdődik az agrár-felsőoktatás integrációja.

Így július végén a gödöllői Szent István Egyetembe beolvad a veszprémi Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon kara és az egri Eszterházy Károly Egyetem gyöngyösi Károly Róbert kampusza. A Szent István Egyetem és a Kaposvári Egyetem augusztus 1-jén összeolvad, az intézmény január 1-jén alapítványi fenntartásba kerül, és csatlakozik hozzá a hazai agrárkutatást összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 11 intézménye és négy gazdasági társasága is.

Gyuricza Csaba a döntést a hallgatói létszám csökkenésével, a hatékonyabb működés szükségességével indokolta – tudósított a helyszínről az MTI. A NAIK főigazgatója elmondta: az idén a tavalyinál 18-20 százalékkal kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, a csökkenés az agrárképzésben 30-40, a pedagógiai képzésben 50 százalékos volt.

"Az összeolvadás nélkül pár éven belül kritikus helyzetbe kerülhetett volna a kaposvári felsőoktatás" - jegyezte meg, utalva arra, hogy a Kaposvári Egyetem négy kara közül kettő agrár- és pedagógiai képzésekben érdekelt.

A főigazgató irreálisnak nevezte, hogy Magyarországon 11 felsőoktatási intézményben 17 helyen legyen agrárképzés, megjegyezve, hogy nagyobb nyugat-európai államokban jellemzően legfeljebb négy helyen képeznek agrárszakembereket, de van olyan ország is, ahol egyetlen intézményben.

Gyuricza Csaba kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az integráció után a kampuszokat főigazgatók vezetik, az egységek működéséhez szükséges forrásokat biztosítják. A kampuszok, illetve a Kaposvári Egyetem dolgozói augusztus 1-jével a Szent István Egyetem dolgozói lesznek, a Kaposvári Egyetem mind a négy kara, köztük a gazdaságtudományi és a művészeti kar is tovább működhet.

Így a Szent István Egyetem nem agráregyetemmé, hanem agrárfókuszú egyetemmé válik, ahol más tudományterületeknek is helyük van - hangoztatta.

Azt közölte: az agrárképzés aránya még a világ vezető agráregyetemein sem éri el az 50 százalékot, ráadásul a Kaposváron jelen lévő gazdaságtudományi képzés kapcsolódik az agráriumhoz, a pedagógiai terület elengedhetetlen szaktanárok képzéséhez, a művészeti oktatás pedig a palettát színesíti – összegezte az integrációt előkészítő bizottság elnökeke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!