Romániában nem várható gabonaexport-tilalom

Agro Napló
Az idén bőséges gabonatermésre számítanak Romániában, amelyből így exportra is jut Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter szerint.

A tárcavezető, akit a román közszolgálati rádió idézett, elmondta, hogy az időjárási viszonyok és a termelési költségek növekedése miatt a tavalyinál ugyan kevesebb lesz a mezőgazdasági termés, de elegendő ahhoz, hogy Románia gabonát tudjon exportálni – értesült a közleményből az Agro Napló.

Románia az egyik legnagyobb gabonaexportőr az Európai Unióban, tavaly rekord nagyságú, 11,3 millió tonna termést takarítottak be. „Annak ellenére, hogy az idei messze áll a tavalyitól, stabil hozamra számítunk, ami azt jelenti, hogy jut gabonaexportra is” - mondta Chesnoiu, aki reményét fejezte ki, hogy így a piacokra nem nehezedik nyomás és  nem lesz gabonahiány.

A tárcavezető nem tartotta valószínűnek, hogy Romániában olyan helyzet álljon elő, amely szükségessé tenné a gabonaexport tilalmát.

Felidézte, a fekete-tengeri konstancai kikötőn keresztül tavaly 25,2 millió tonna gabonát szállítottak Romániából és a többi szomszédos országból, amelyek nem rendelkeznek tengeri kijárattal.

A miniszter szerint a konstancai kikötőre már a háború előtt is nyomás nehezedett, de ez most különösen nagy az ukrán export miatt. Közölte: a román hatóságok beruházásokkal növelik a kikötő kapacitását. Az Ukrajnából érkező gabona tárolása nem okoz problémát Romániának, hiszen 29 millió tonna elraktározására van kapacitás – mondta.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!