MENÜ

Rövidfilm-pályázattal az élelmiszerpazarlás ellen

Agro Napló 2020.11.11.

Az élelmiszerpazarlás csökkentését, és így a magyar munkahelyek védelmét célozza az Élelmezési Világnap alkalmából meghirdetett iskolai kisfilm-pályázat: az Agrárminisztérium (AM) által meghirdetett megmérettetés több mint 120 ezer felhasználót ért el a legnépszerűbb közösségi portálon – tette közzé az agrártárca honlapja.

 

Az online díjátadó-ünnepségen Bagdán Boglárka, az AM agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára és Belánszky-Demkó Zsolt, a tárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a diákokat. Bagdán Boglárka az ünnepségen elmondta: a fel nem használt élelmiszerrel a fogyasztó nemcsak a termék árát dobja ki az ablakon, hanem az élelmiszer előállítása során feleslegesen felhasznált erőforrások, a munka és az energia is kárba vész, nem számítva a hulladék elszállításának és kezelésének költségét.

Belánszky-Demkó Zsolt emlékeztetett arra, hogy Magyarországon bőven van és lesz is elegendő élelmiszer. A pazarlás elleni küzdelemben viszont még nagyon sok teendő vár mindenkire, ugyanis évente itthon átlagosan 65 kilogramm élelmiszer-hulladék jut egy emberre. Senkinek nem kell felhalmoznia olyan mennyiségeket, amelyeket aztán esetleg nem használ fel és szemétbe kerülnek. Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem a tudatos vásárolással kezdődik. Ezzel is támogathatjuk a hazai termelőket, amelyekkel magyar munkahelyeket védünk meg – hangsúlyozta Belánszky-Demkó Zsolt.

Az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára felidézte azt is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint az elmúlt három évben 4 százalékkal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos magyar állampolgár 65 kilogramm élelmiszert dob a szemetesbe évente, szemben a korábbi, évi fejenkénti 68 kilogrammal. A javuló tendencia ellenére ez még mindig tetemes mennyiség, aminek a csökkentéséhez egyebek mellett a mostanihoz hasonló, szemléletformáló kampányok is hozzájárulhatnak.

A minisztérium felhívására 13 agrárszakiskola pályázott szemléletformáló kisfilmmel, amelyek között akadt „híradós tudósítás”, „játékfilm” és ismeretterjesztő klip egyaránt. A Nébih, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), és az Agrárminisztérium munkatársaiból álló szakmai zsűri pontozta a videókat megadott szempontok alapján.

 

A pályázaton első helyezést ért el az Alföldi ASzC Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiuma.

 

Második helyezett lett az Alföldi ASzC Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata, kisfilmjük itt látható:

 

Harmadik helyen végzett az Északi ASzC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiuma.

 

A közönségszavazáson a Közép-Magyarországi ASzC Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium bizonyult a legjobbnak, rövidfilmjüket itt lehet megnézni: