Segítheti az időjárás a belvíz apadását

Agro Napló
A magyarországi folyókon összességében csökkent az árvízi készültség, de továbbra is több mint 40 ezer hektáron kell védekezni a belvíz miatt – közölte a csütörtöki állapotokat az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Magyarországon 334 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből a Tisza 237 kilométeres szakaszán harmadfokú a készültség. További 97 kilométeren, a Tisza, a Bodrog és a Rima egyes szakaszain elsőfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek.

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a következő négy napon egy nagyon lassú melegedésre számíthatunk, majd az azt követő napokon a melegedés várhatóan intenzívebb lesz. Az éjszakai hőmérsékleteknél a következő 5 napon még továbbra is a fagypont alatti, vagy a körüli értékek lesznek a jellemzőek, de a nappali hőmérsékletek már a leghidegebbnek bizonyuló kárpátaljai területeken is fagypont felett lesznek. Számottevő csapadék a következő napokban sem várható, kisebb szitálás, havaseső, köd azonban továbbra is előfordulhat hazánk területén. A jövő hét elején hullhat területi átlagban említésre méltó mennyiségű, nagyobb részt folyékony halmazállapotú csapadék a Felső-Tisza vízgyűjtőjén.

Ez az időjárás továbbra is kedvezőnek mondható az árvízi helyzet szempontjából, jelentékeny mennyiségű újabb jégképződéshez nem lesz elég hideg, de ahhoz igen, hogy a folyók vízutánpótlása alacsony szinten maradjon.

A belvíz miatt tíz vízügyi igazgatóság területén, negyvenhárom szakaszon védekeznek: ebből tíz szakaszon másod-, harminchárom szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. A belvízzel elöntött terület nagysága még mindig több mint 41 ezer hektár, melyből több mint 21 ezer hektár vetés-szántó. Legnagyobb elöntések a Körösök és a Közép-Tisza vidékén keletkeztek. A következő napokban továbbra sem várható számottevő csapadék. Az időjárás a belvízi védekezés szempontjából is kedvező: az éjszakai fagyok és a nappali felmelegedés elősegíti a belvíz folyamatos levezetését.

Az aktuális belvízi helyzet itt megtekinthető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Körkép: Aszályhelyzet eső előtt

Körkép: Aszályhelyzet eső előtt

Március utolsó napjaiban úgy tűnik, megérkezhet a várva várt eső, az év első három hónapjában azonban rendkívül kevés csapadék hullott hazánkban, ami...

A víz a legfontosabb erőforrások egyike

A víz a legfontosabb erőforrások egyike

Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás számos új feladat elé állítja a mezőgazdaságot, amelyre minél hamarabb megoldást kell találni. Az intenzív mező...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!