2024. április 19. péntek Emma

Segítség a FAO-tól a kelet-ukrajnai családi gazdaságoknak

Agro Napló
2015. április 21., Kijev, Ukrajna – A tavasz beköszöntével a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk régiókban élő kistermelők is  készen állnak, hogy megkezdjék az aktuális mezőgazdasági munkákat. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pedig jelen van és 800 000 dolláros támogatással segíti őket ebben, jelentette be a szervezet.

Lövészárok az egyébként mezőgazdasági művelés alatt lévő területen Kramatorszk közelében. Kép: ©FAO/Volodymyr Kalashlinskyy

 

Az ukrajnai konfliktus a helyi családi gazdaságokat és a nagyobb farmokat egyaránt súlyosan érintette, állapította meg a FAO és az ukrán Agrárpolitikai és Élelmiszeripari Minisztérium közös állapotfelmérése. Parlagon álló földek, kiégett munkagépek, elpusztult vagy eltulajdonított állatok – csak néhányat említve a térséget ért károkból. A gazdák közül sokan már folytatnák a munkát, ahhoz azonban sürgős segítségre lenne szükségük.

Többek között vetőmagokat, műtrágyát és állati takarmányt biztosítanak abból az összesen 800 000 dollárnyi támogatásból, amit a FAO saját költségvetéséből és a Speciális Sürgősségi és Újjáépítési Alap (Special Fund for Emergency and Rehabilitation) keretéből különített el erre a célra. A megfelelő megvalósítás érdekében a szervezet létrehozott egy irodát a nyugat-donyecki Kramatorszkban, amely munkáját egy Kijevben dolgozó katasztrófa-elhárítási szakértő egészíti ki.

A növénytermesztés fontos ágazat Ukrajnában, csak Donyeck-régióban 1,1 millió, míg Luhanszkban 940 000 hektár művelt terület található. Az állattenyésztés sem elhanyagolható jelentőségű, miután Donyeckben működik az ország egyik legnagyobb baromfi üzeme.

A FAO becslése szerint a konfliktus 530 000 tonna árpa és 300-400 tonna napraforgó betakarítását tette lehetetlenné. Utóbbi esetében ez a mennyiség megközelíti az éves terményátlag harmadát.

A fegyveres összetűzések nem kímélték az üvegházakat sem. Tönkre mentek gyümölcsültetvények is, ahogy a dolgozók saját biztonságukat megőrzendő, még aratás előtt elhagyni kényszerültek azokat. Arra is volt példa egyes régiókban, hogy takarmány hiányában vagy a lopástól félve, a gazdák maguk ölték le állataikat.

„A gabonatermésem majd egyharmada odaveszett,” vázolta a helyzetet Szergej Levcsenko, a luhanszki Novoajdar körzetben működő Agrocommercial Kft. igazgatója. Földjeinek egy része is kiégett a bombázás során, a harcokban emellett tönkre mentek alapvető munkagépei is: a vetőgép, kapálógép, traktor és a kombájn. „Nem tudom megtrágyázni az őszi búzát, és a tavaszi vetésről sem tudok megfelelően gondoskodni ebben a pénzügyi helyzetben,” tette hozzá.

A tőkéhez jutás a közepes méretű és nagygazdaságoknak is komoly problémát jelent, állapította meg a FAO.

„A bankok a bizonytalan helyzet miatt nem folyósítanak hitelt és a jövőbeli terményt sem fogadják el biztosítéknak,” vázolta a helyzetet a FAO katasztrófa-elhárítási szakértője Farrukh Toirov. „Külső pénzügyi forrás nélkül azonban a termelők nehezen tudnak vetőmagokat, trágyát vagy üzemanyagot vásárolni, egyrészt mivel ezek árai nagyon megugrottak, másrészt közben a termelőknek fizetett átlagárak csökkentek. Új munkagépek vásárlása vagy a károk helyrehozatala komoly kihívás elé állítja ezeket az embereket.”

A hitelválság közvetetten a vidéki családokat is fenyegeti, akiktől a pénzügyi problémákkal küzdő nagyüzemi gazdaságok a földet bérlik. A 90-es évek poszt-szovjet földreformjai révén sok család jutott mezőgazdasági birtokhoz, amelyek kisebb hányadán termelnek maguk zöldséget vagy tartanak néhány állatot, a fennmaradó részen leginkább a nagyobb farmok gazdálkodnak, bérleti díjat fizetve.

„A hitelválság miatt nem tudom, hogyan fogok fizetni a családoknak a földért,” mondta Mihajlo Palalo, a donyecki Volnovahában működő termelőgazdaság igazgatója. „Legtöbbjük kevés nyugdíjat kap, és ha nekem rosszul megy, ők sem lesznek jobb helyzetben.”

A FAO szerint majd 30 000 háztartás (Donyeckben 20 000, Luhanszkban további 9 000) érintett a problémában. Az év eleji korai igényfelmérés megállapításait figyelembe véve, jelen esetben inkább már a közvetlen károkra fókuszálva, további, részletes elemzést dolgoz ki a szervezet egy mezőgazdasági szakértője. A támogatás tényleges kedvezményezettjeit ezen elemzés alapján választja ki a FAO a Minisztériummal és a helyi önkormányzatokkal együttműködésben.

 

Támogatás – hosszú távra

A hosszú távú cél az ukrán mezőgazdaság fejlesztése és újbóli beindítása. Ezért a FAO szakértői aktívan támogatják a kormány törekvését a 2015-2020-as időszakra szóló új mezőgazdasági stratégia kidolgozásában.

Forrás: FAO

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!