2024. március 29. péntek Auguszta

Sepsiszentgyörgyöt is bevette az afrikai sertéspestis

Agro Napló
Mintegy hatvan sertést kell elpusztítani Sepsiszentgyörgy Őrkő negyedében, ahol a múlt hét végén igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését – közölte az Agerpres hírügynökség a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetőjére, Sikó Barabási Sándorra hivatkozva.

Sepsiszentgyörgy többnyire romák által lakott nyomornegyede közelében múlt csütörtökön találták meg két elhullott sertés tetemét - idézte az Agerpres hírügynökség tudósítását az MTI. Az elvégzett vizsgálatok péntek estére igazolták, hogy az állatok afrikai sertéspestisben pusztultak el. Kiderült: a disznók nem szerepeltek az állategészségügyi igazgatóság nyilvántartásában, többnyire a szeméttárolókból származó ételmaradékkal etették őket.

Az Őrkő negyedben nevelt valamennyi sertés elpusztítását azt követően rendelte el a hatóság, hogy vasárnap este újabb állat megbetegedését állapították meg.

A hatóság három kilométeres körzetben védelmi övezetet, tíz kilométeres körzetben pedig megfigyelési övezetet jelölt ki. Fertőtlenítették az érintett gazdaságokat, és korlátozásokat vezettek be az emberek és járművek számára.

A romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA) február elsejei összesítése szerint jelenleg Románia 19 megyéje 302 településén 1137 fertőzésgócot tartanak számon. Ezek több mint fele a Duna-deltában van, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt terjedt el a kór.

A sertéspestis a 2017-es romániai megjelenése óta először jelentkezett Székelyföldön. 2017 júliusa óta az országban 364 920 sertést kellett elpusztítani, hogy így próbálják megállítani a fertőzés terjedését. Eddig összesen 8537 állattartót kártalanítottak, összesen 251,19 millió lej (17,58 milliárd forint) értékben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!