Sikeres volt az agrárkarrier konferencia az OMÉK-on

Agro Napló
Sikeres volt az az agrárkarrier konferencia, amelyet „Az Agrárium Téged vár! Kezedben a jövőnk!” címmel szervezett meg az Agrármarketing Centrum (AMC) a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) - közölte az AMC az Agro Naplóval.
Fotó: Corvinus Agribusiness Facebook

A tájékoztatás alapján a tanácskozás elsődleges célja a mezőgazdasággal kapcsolatos hamis sztereotípiák eloszlatása volt, valamint a szervezők azt kívánták bemutatni, hogy az agrárpálya vonzó életcél lehet a fiatalok számára. Ezért az agrárkarrier konferenciára elsősorban a pályaválasztás előtt álló középiskolás fiataloknak és az agrárium iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak szeretett volna betekintést adni testközelből az ágazat sokrétű tevékenységébe. A tapasztalatszerző rendezvényt az AMC szervezte a Corvinus Agribusiness diákszervezet szakmai támogatásával.

„Generációváltás küszöbén áll az agrárium és úgy kell vonzóvá tenni a fiatalok számára az agrárpályát, hogy megtalálják benne az önmegvalósítási lehetőséget ám ugyanakkor trendi is legyen. Ezért kell megmutatnunk, hogy a magyar agrárium ma már a nem sáros gumicsizmát jeleni, hanem a legmodernebb digitális és informatikai eszközöket” – mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a fórumon.

Az eseményen a mezőgazdaságban rejlő karrierlehetőségekről egy kerekasztal beszélgetésen hallhattak részletekbe menő érdekes, figyelemfelkeltő információkat  a résztvevők. A szervezők elsődleges célja az volt a konferencia életre hívásával, hogy az agráriumot vonzó életpályamodellként mutassák be a fiataloknak, amely ma már egyet jelent a modernitással és digitalizációval. Az agrárdigitalizációs forradalom következtében ugyanis a mezőgazdaság is teljesen átalakult, ezért ebben a szektorban is hatalmas változások vannak. Ez pedig számos egyéni karrier lehetőséget rejt a fiatal szakemberek számára.

A konferencia előadói ezért igyekeztek az agráriummal kapcsolatos sztereotípiákat eloszlatni. Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) elnöke például elmondta: a vidéki életforma „tálalása” ma még nem a legvonzóbb, éppen ezért a mezőgazdaság társadalmi megítélése sem olyan, mint amilyennek lehetne, és amilyenre szükség volna. Mindehhez pedig még társulnak „tömegkommunikációs szirénhangok” is – vélekedett -,  amelyekben az Instagramon és Snapchaten kommunikáló, felületes értékeket valló celebeket tárnak a fiatalok elé – fogalmazott Mikula Lajos.

A kutatások integrációjának fontosságáról beszélt Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója. Mint elmondta: ma nincs olyan kutatási eredmény, amely ne több tudományterület együttműködése révén jönne létre. Ez indokolta a kutatás integrációját, amely a NAIK esetében olyan formában jött létre, amire a hazai agrár-felsőoktatásnak is szüksége lenne. Gyuricza Csaba is egyetértett azzal, hogy a társadalomban nem reális kép él a mezőgazdaságról. Azok a fiatalok viszont, mégis túlléptek ezen a sablonos ágazati képen, szívesen választják az agráréletpályát maguknak.

A munkaerőpiaci helyzetről, azon belül is a fiatalok szerepvállalásáról tartott előadást Rácz Katalin. A NAIK-AKI főosztályvezetője elmondta: míg a nagyobb agrárcégek foglalkoztatása stagnált, a mezőgazdaságon belüli kkv-szektor egyre több munkavállalót vesz fel és ez a folyamat nem állt még meg. A pozitív példák között említette ugyanakkor, hogy a diákok körében egyre népszerűbb az agrárpálya, a mezőgépész szakra jelentkezők száma néhány év alatt megduplázódott. Kedvező jelnek mondta, hogy a kutatások szerint a már agrárpályán lévő fiataloknak világos jövőképük is van. Azaz 40 százalékuk a szakmában akar elhelyezkedni, a fennmaradók nagy része pedig tovább folytatná mezőgazdasági tanulmányait.

Az esemény további részében kerekasztal-beszélgetésen és szakmai előadásokban vitatták meg, hogyan lehet vonzóvá tenni az agrárpályát a fiataloknak. A fórumon elhangzott, hogy az átalakuló munkakörnyezet, a mentori szerepet felvállaló főnök, és az anyagi lehetőségek hangsúlyozása is szerepet kaphat a fiatalok motiválásában.

A konferencián több mint száz fiatal vett részt, akik nemcsak hasznosnak, de izgalmasnak is ítélték a tanácskozást – olvasható az összegzésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!