2024. március 29. péntek Auguszta

Sonka, tojás, csokinyúl a középpontban

Agro Napló
Megkezdődött a húsvéti élelmiszer mustra, a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, a vizsgálatok középpontjában idén is a sonka, a tojás, és csokinyúl áll – közölte az agrártárca az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint a Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció a húsvéti ünnepek végéig, azaz április 22-ig tart. Az ellenőrzés-sorozat középpontjában ezúttal is a szezonálisan népszerű termékek, valamint az azokat előállító- és forgalmazó helyek állnak. A növényi termékeknél a szakemberek kiemelten vizsgálják majd a primőr, azok közül is főleg a gyorsan romló zöldségeket és gyümölcsöket, mint például a szamócát.

Országszerte március 25. ás április 22. között kerül sor a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozatra. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálja, a vizsgálatokat a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei végzik.

„A szezonális ellenőrzések több mint egy évtizedes múltra tekintenek vissza hazánkban. Az akciók közös jellemzője, hogy átláthatóak: az érintett termékköröket és célterületeket egyaránt előre nyilvánosságra hozzák, mivel az elsődleges cél, hogy az esetleges hibákat még az ellenőrzések előtt javítsák az érintettek.

A szakemberek számára sem az a fő szempont, hogy minél több bírságot szabjanak ki, hanem, hogy a megnövekedett forgalom mellett is rendezett árusító helyeken biztonságos termékeket tehessenek kosarukba a vásárlók. A tapasztalatok szerint a szezonális ellenőrzések hatása egyre jobban érvényesül. Az előállítók és a forgalmazók számítanak a vizsgálatra, így nagyobb körültekintéssel járnak el.” – fogalmazott az akció kapcsán Zsigó Róbert.

Az ellenőrzés-sorozat során a hagyományosan népszerű termékek közül többek között sonka, tojás, bor, különféle édességek, valamint szezonális zöldségek és gyümölcsök is górcső alá kerülnek. Az ezeket előállító- és forgalmazó helyeken, valamint piacokon és vásárokon is feltűnnek majd a hatósági szakemberek – közölte Az Agrárminisztérium (AM).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeres évet zárt a Nébih

Sikeres évet zárt a Nébih

Elkészült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) a múlt évet bemutató, a legfontosabb eseményeket, intézkedéseket összefoglaló évérték...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!