Szárazság miatt visszaesett élelmiszer-termelés Észak-Koreában

Agro Napló
Súlyosbodó élelmiszerhiány várható, pedig a háztartások nagy része már így is tartalékait éli fel.

Földművelés Észak-Koreában. Kép: ©FAO

Csökkent élelmiszertermelést valószínűsítenek a FAO szakértői Észak-Koreában 2010 óta először, tovább nehezítve az ország élelmezési helyzetét.

Az élelmiszertemelés tavalyi 5,4 millió tonnát elérő eredménye közel 10 %-kal marad el a 2014-re becsülttől. Különösen nagy a probléma a hántolatlan rizs esetében, ami a hivatalos nevén Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfontosabb alapanyaga; ennek termelése 26 %-kal, 1,9 millió tonnára zuhant az elegendő csapadék és megfelelő öntözés hiányában.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) előzetes számításai szerint ahhoz, hogy az ott élők élelmezése megoldott legyen a 2015-2016-os szezonra, 694 000 tonna gabonaimportra lenne szükség. Várhatóan az államilag importált 300 000 tonna mellett is közel 400 000 tonna élelmiszerigényre nem lesz fedezet. Ez 2011 óta a legnagyobb hiány.

A szűkös élelmiszer-utánpótlás ellátási gondokat sejtet, annak ellenére, hogy az észak-koreai háztartások nagy része már most is nehéz helyzetben van.

A FAO most kiadott jelentése a hivatalos termelési adatok és a FAO Globális Információs és Korai Előrejelző Rendszerének (GIEWS) számításai alapján, együttműködésben az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjával készült.

Termelési kilátások

A rizs mellett a 2015-ös száraz időjárás a kukoricára, az ország második legfontosabb terményére is negatívan hatott: a vetésterület növekedésének ellenére 3 %-kal kevesebb termés várható.

Jó hír azonban, hogy a szárazság-ellenálló szójatermelés, egy alapvető fehérjeforrás, 37 %-kal növekedett. Pozitív trendet látnak szakértők más termények esetében is, mint például a korai burgonya, árpa vagy a köles és hajdina – utóbbi kettő esetében közel háromszoros a mezőgazdaság kibocsátása 2014-hez képest.

A FAO munkája

A FAO támogatja Észak-Koreát a katasztrófák kockázatainak csökkentésében, hogy javuljon a különböző külső sokkokkal szembeni ellenálló képesség. Ennek keretében a leginkább érintett gazdasági társulások Észak- és Dél-Hvanghe tartományokban alapvető mezőgazdasági felszerelést és továbbképzést kapnak, hogy a későbbiekben könnyebben megbirkózzanak a szárazság negatív következményeivel.

Emellett kísérleti fázisban van az a projekt, ami fenntartható mezőgazdásági termelési módszereket támogat, részben a vízfelhasználás optimalizálásával és megfelelőbb öntözési technikával

Forrás: FAO

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!