2024. április 19. péntek Emma

Szerbia új agrárminiszterével tárgyalt Fazekas Sándor

Agro Napló
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szerb társtárca újonnan kinevezett miniszterével, Branislav Nedimoviccsal a közelgő magyar-szerb együttes kormányülés előkészítéseként egyebek mellett a mezőgazdasági kárenyhítés hazai tapasztalatairól, a két ország elkötelezett GMO mentességéről és a szerbiai élelmiszeripari beruházási lehetőségekről is tárgyalt a Földművelésügyi Minisztériumban.
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Fazekas Sándor Szerbiát Magyarország fontos partnereként említve kifejtette, hogy készek vagyunk átadni a mezőgazdaságban elért tapasztalatainkat. Egyúttal – mint mondta - hazánk számára kiemelten fontos a szomszédos országokkal, így Szerbiával is a gazdasági kapcsolatok erősítése, ennek megfelelően bővíteni szeretnénk a Magyarország-Szerbia közötti kereskedelmi és együttműködési lehetőségek körét.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a Vajdaság gazdasági fejlesztésében, ezért 20 Mrd Forint vissza nem térítendő támogatást és 30 Mrd Forint kedvezményes kamatozású hitelt biztosít pályázat útján az elkövetkező 3 évben a vajdasági mezőgazdaság, turizmus, valamint a kis és közepes vállalkozások fejlesztésére. Tesszük mindezt a szerbiai magyarság helyben tartásáért, az elvándorlás megakadályozásáért is – fogalmazott Fazekas Sándor.

A szerb társminiszter érdeklődésére Fazekas Sándor tájékoztatta kollégáját az Európában is egyedülálló hazai mezőgazdasági kárenyhítési rendszerről, a mezőgazdasági, élelmiszeripari vállalkozások gépesítési tapasztalatairól, az eredetvédelem és a minőségi élelmiszertermelés fontosságáról. A kétoldalú tanácskozáson egyetértettek a tárgyalópartnerek abban, hogy Szerbia támogatása is elengedhetetlen a régió GMO-mentességének megvalósításában.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!