2024. március 29. péntek Auguszta

Szorosabb együttműködés Kínával az állategészségügy terén

Agro Napló
Szorosabb együttműködésről állapodott meg a magyar és a kínai állategészségügyi hatóság – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium a két ország főállatorvosának pénteki, budapesti tárgyalását követően az MTI-t.

A tárca közlése szerint Bognár Lajos országos főállatorvos, a minisztérium helyettes államtitkára és Csang Csong-csiu kínai főállatorvos megállapodást írt alá az állategészségügyi hatóságok közötti szorosabb összefogásról. Ennek várhatóan tudományos és kereskedelmi területen is kedvező hatásai lesznek Magyarországra - állapítja meg az FM közleménye.

A találkozón ismertették a magyar, illetve a kínai állategészségügyi hatósági rendszerek működését. Bognár Lajos emellett tájékoztatást adott kínai kollégájának a madárinfluenza-járvány aktuális magyarországi helyzetéről.

A kínai főállatorvos magyarországi tartózkodása során látogatást tett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság nemzeti referencia laboratóriumában - tájékoztatott az FM.

A kínai és magyar főállatorvos együttműködést kezdeményezett a releváns kínai és magyar intézmények között - közölte az agrártárca, megjegyezve, hogy kiemelten fontosnak tartja a két ország állategészségügyi szervezetei közötti szoros kapcsolat kialakítását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!