Szükség van szervezett magyar gazdatársadalomra

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint a magyar gazdatársadalomnak "le kell dolgoznia" a nyugat-európai országok gazdálkodóinak szervezettségéből adódó versenyhátrányát, ezért van szükség egységes, az agrárium valamennyi szereplőjét összefogó, segítő szervezetre.

Győrffy Balázs, az idén márciusban alakult szervezet elnöke erről hétfőn, megyejáró körútjának somogyi állomásán, Kaposváron tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta: meggyőződése szerint a szervezettségi hátrány "ledolgozásához" más út nehezen képzelhető el a kötelező kamarai tagságnál.

Közölte: a kamara legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a gazdálkodók olyan szolgáltatásokat kapjanak, amelyeknek a mindennapi életben hasznát látják.

A tervezett szolgáltatások sorából kiemelte a közeljövőben jelentősen átalakuló tanácsadói hálózatot, amely januártól a falugazdászok és a szaktanácsadók részvételével egységes, mintegy 600 szakemberből álló hálózatként működik. A cél az, hogy a gazdálkodók bármilyen agrárjellegű problémával szembesülnek, arra a kamarán belül megkapják a választ - indokolta az összevonást Győrffy Balázs, hozzátéve: "nekünk nem több pénzt kell a rendszerbe tenni, hanem a rendszert (kell) átalakítani".

A kamara elnöke arról is beszámolt, hogy már készül a kamarai kártya, amely azon felül, hogy a tagságot igazolja, kedvezményeket biztosít különböző termékekre, szolgáltatásokra. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: ki akarják használni, hogy a több mint 300 ezres kamarai tagság komoly vásárlóerőt jelent. Azt is szeretnék elérni, hogy a gázolaj jövedéki adóját ne kelljen visszaigényelnie a kártya birtokosának, hanem ezt már a benzinkúton ne kelljen fizetni.

A kamarai tagoknak kínált különböző szolgáltatásokat ebben a hónapban mutatják be az OMÉK-on, egy részüket pedig el is indítják - mondta a NAK elnöke.

Kitért arra is, hogy a tagnyilvántartáshoz szükséges adatok folyamatosan érkeztek, de több tízezres tagsági körről csak augusztus közepén kaptak információt, így volt, aki csak augusztus közepén kapta meg a levelet, hogy kamarai tag és tagdíj befizetésre kötelezett. Ezért is hosszabbították meg a tagdíjbefizetés határidejét egy hónappal - mondta az elnök, hozzátéve: még vannak elmaradások, ezért szeptemberben kivárnak, de azt követően felveszik a kapcsolatot az adóhatósággal, hogy érvényt szerezzenek a kamarai tagságra vonatkozó törvényi kötelezettségnek.

Győrffy Balázs egy általuk támogatott kormányzati elképzelésről is beszámolt. Ennek lényege, hogy a százmillió forint alatti uniós pályázatokat a kamara tanácsadói készítik el ingyen a tagoknak, és végig is viszik az elszámolásig. A NAK elnöke szerint ezzel jelentősen javul az esélyegyenlőség a pályázatokhoz való hozzáférésben és a források felhasználásában.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Gardenexpót szerveznek Somogyban

Gardenexpót szerveznek Somogyban

Partnerségi nyilatkozatot írt alá január 17-én Kaposváron a Marcali Gardenexpo lebonyolításával kapcsolatban Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés e...

Így védheti meg a földjét

Így védheti meg a földjét

A talajt kímélő megoldások biztosíthatják a gazdálkodók számára a gazdaságos ugyanakkor környezetet óvó lehetőségeket, a talajok, ezáltal a víz és a t...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!