Szupermenta: így vizsgáztak a paradicsom-vetőmagok

Agro Napló
A legújabb Szupermenta termékteszten 25 tasak paradicsom-vetőmagot vettek górcső alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Az utóbbi években, elsősorban a bőséges fajtaválasztéknak köszönhetően, a kertészkedők körében is egyre népszerűbbé vált a koktélparadicsom. A Szupermenta tavaszi terméktesztjén 25 cseresznye- és koktélparadicsom megnevezésű vetőmag tételt vizsgáltak a szakemberek. A klasszikus piros mellett sárga, narancssárga, barnás és fekete színű termést hozó fajták kerültek a tesztbe – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményéből az Agro Napló.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek megvizsgálták a GMO és a paradicsomot károsító, súlyosan fertőzőképes ToBRFV vírus esetleges jelenlétét, illetve azt is, hogy található-e a vetőmagok mellett idegenmag. A minőségi mutatók ellenőrzése sem maradt el, ami a vetőmagok esetében a csírázóképesség és a tisztaság vizsgálatát jelentette. Ezek terén mindent rendben találtak a szakértők.

Komplex termékkörelemzésről lévén szó tasakonként a tömegmérésre és a magdarabszám vizsgálatra is sor került. Így derült ki, hogy öt mintánál a magdarabszám alacsonyabb volt, mint ami a csomagoláson szerepelt. A Nébih saját hatáskörben tájékoztatta az érintett forgalmazókat a problémáról, és felszólította őket a hibák javítására.

A felügyelők a paradicsom-vetőmagok jelölését is ellenőrizték. Ennek során vizsgálták a kötelező jelölések és az alapvető termékinformáció meglétét. Három termék esetében akadt probléma az „EU szabályok és szabványok” felirat, valamint a minősített vetőmag kategória betűjelzésének feltüntetésével. Az érintett gyártókat figyelmeztetésben részesítette a hivatal.

A kedveltségi vizsgálaton a résztvevők ezúttal olyan felhasználóként fontos szempontok alapján értékelték a termékeket, mint a csomagolóanyag, a csomagoláson feltüntetett információk, valamint a felhasználási utasítás. Emellett a hivatal szakértői pontozással értékelték a legfontosabb minőségi mutatók, a csírázóképesség és a tisztaság laboratóriumi vizsgálata során kapott eredményeket. Így a végső rangsor a hatósági vizsgálat és a kedveltségi vizsgálat összesített eredményei alapján született meg. A paradicsom-vetőmagok versenyében az élen a Kiepenkerl Romello F1 cseresznyeparadicsom végzett, második helyezést ért el a Samen Pfann Black Cherry paradicsom, és harmadik lett a Kiepenkerl Yellow Pearshaped cseresznyeparadicsom.

Videó: Youtube/Nébih



További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán, ide kattintva.

A teszt természetesen még nem ért véget! A magok már a földben pihennek, kiderül, mi kel ki belőlük. Az eredményekről a Nébih hamarosan beszámol.
 

Kapcsolódó anyagok:

"Paradicsom-vetőmagok nagyító alatt" című közlemény letölthető formában (doc)
Paradicsom-vetőmag eredményközlő táblázateredményközlő táblázat (xls) 
A paradicsom-vetőmag termékteszt eredményközlő videó leirata

(Forrás: Nébih

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!