Támogatás külhoni fiatal magyar vállalkozóknak

Agro Napló
Meghirdették a Külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program pályázatait, az 525 millió forintos keretre július 15-éig lehet pályázni. Mezőgazdasági tevékenységre pályázónként 3-4,5 millió forintot lehet elnyerni.

Cél a szomszédos országokban működő fiatal magyar vállalkozók eszközbeszerzésének, vállalkozásfejlesztésének támogatása – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár június 16-i sajtótájékoztatóján. Hozzátette: szeretnék az induló vállalkozásokat, mikrovállalkozásokat megerősíteni és hozzájárulni ahhoz, hogy a szülőföldön boldogulni tudjanak.

A programra gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személyek és azok a természetes személyek jelentkezhetnek, akik gazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként végeznek. Csak az 1976. január elseje után született magyar állampolgárok pályázhatnak, kivétel Felvidék és Kárpátalja, ahol elegendő a magyar igazolvány – ismertette az államtitkár. Hozzátette: a vissza nem térítendő támogatásokat egy összegben folyósítják, és a sikeresen pályázók a teljes kért összeget elnyerik. Úgy számolnak, hogy a támogatási keretből mintegy 110-130 fiatal magyar vállalkozót segíthetnek a külhoni magyar területeken. Mezőgazdasági tevékenységre 3-4,5 millió forintot lehet nyerni, nem mezőgazdaságira 3-6 millió forintot lehet elnyerni.

A támogatható kiadások között szerepelnek a termeléshez, gyártáshoz szükséges eszközök, információtechnológia fejlesztések, informatikai eszközök, szoftverek, gyártási licencek, hazai vagy külföldi kiállításon, vásáron részvétel – részletezte Hajnal Virág stratégiai főreferens. Az induló vállalkozóknak – akik egy éven belül alapították cégüket – plusz támogatásként anyagköltséget is biztosítanak. Fontosnak nevezte, hogy a projektek költségvetése a piaci árakhoz illeszkedő, reális, takarékos legyen. Nem támogathatók személyi jellegű kiadások, juttatások és a jövedéki termékek. A felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján elérhetők, a pályázatokat a nemzetpolitikai informatikai rendszeren keresztül lehet beadni. A megvalósítás időszaka 2016. január elsejétől 2017. február 28-áig tart. A döntések a végső beadási határidő után kilencven napon belül megszületnek – közölte Hajnal Virág.

Meghirdetnek egy másik, meghívásos pályázatot is, a korábbi szakképzés évéhez kapcsolódva 75 millió forint keretösszegű átjárhatósági ösztöndíjra is lehet jelentkezni – jelezte Potápi Árpád János. A nemzetpolitikai államtitkár elmondta: idén 49 csoportot tudnak vendégül látni, 245 diák illetve tanár jön Magyarországra, és a szakképzésben részt vevő fiatalok egyhónapos nyári gyakorlatukat itt tudják végezni.

Forrás: Miniszterelnökség

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!