„Tanuljunk együtt” sütőipari hűtési technológiát!

Agro Napló
A „Tanuljunk együtt!” programsorozatban a legújabb téma a hűtési technológiák módozataival ismerteti meg a sütőipari szereplőket. Az oktatást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága szervezi.

A köztestület közlése szerint a hűtési technológiák lehetőségeiről tartandó szakmai programra november 29-én kerül sor. Ezen a sütőipar szereplők megismerhetik a kelesztés-késleltetés és megszakítás technológiáját.

A NAK szakértői emlékeztetnek: a kelesztés a sütőipari technológia fontos szakasza, amely a tésztaalakítás befejezésétől a sütés megkezdéséig tart. A hűtési technológia teszi lehetővé ugyanis a kenyér és pékáruk gyártási folyamatának megszakítását anélkül, hogy a termékek észrevehető minőségvesztést szenvednének el. A program célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a hűtési technológia lehetséges módozataival, technikai és technológiai feltételeivel.

A sütőiparban jelentős változást hozott a fagyasztásos technológia megjelenése és térhódítása - hangsúlyozzák. Ez a technológia üzleti szempontból hatékony és olcsó lehetőséget jelent, hogy mindig friss árut tarthassanak széles választékban az előállítók. Emellett a különböző hűtési technológiák alkalmazása megoldással szolgálhat a sütőiparban tapasztalható foglalkoztatással kapcsolatos munkaerő problémára is, mert jól tervezhetővé válik a termelés és hatékonyabbá tehető a gyártás. A kelesztési folyamat így a technológiának megfelelően nyújtható el, ennek köszönhető az optimalizálás.

Az ismeretbővítés jegyében a NAK Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt!” programsorozat keretében megtartandó, a sütőipari hűtési technológiákról szóló rendezvényét a IREKS-STAMAG Kft. komáromi IREKS-vevőközpontjában rendezi meg. Az egynapos esemény keretében a résztvevők megismerkedhetnek a hűtött technológia legtöbb formájával, lehetőségével, a tésztakészítéstől kezdve a kisütésig. Továbbá termékfejlesztési javaslatokat és szemléletformáló, hasznos ötleteket is kaphatnak az érdeklődők.

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az utazás költsége a résztvevőket terheli. A programon maximum 10 fő részvételét tudják biztosítani. Ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a polczer.katalin@nak.hu e-mail címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Rozskenyérkészítés a NAK programban

Rozskenyérkészítés a NAK programban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a tagi igények alapján a rozskenyérkészítés témakörében is elindítja „Tanuljunk egy...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!