Tanulságos jogeset a földvásárlási határidőkről

Agro Napló
A szomszéd és a bérlő is ajánlatot tett két eladó földdarabra. Az eladók a szomszédnak adták el a földeket, holott a törvény szerint a vevők rangsorában előbbre állt a bérlő. Az utóbbi azonban késlekedett azzal, hogy a bírósághoz forduljon, így amikor megtette, már kifutott a határidőből.

A szomszéd az egyik termőfölddarabot 123 ezer, a másikat pedig 984 ezer forintért kívánta megvásárolni a tulajdonosoktól. A kifüggesztett vételi ajánlatra elfogadó nyilatkozatot tett ő maga, vagyis a szomszéd - helyben lakó, regisztrációs számmal rendelkező családi gazdálkodóként -, továbbá a földeket helyben lakó, haszonkölcsön bérlőként használó és regisztrációs számmal rendelkező gazdálkodó is. A bérlő kétszer is felhívta a tulajdonosokat, hogy kössék meg vele a szerződést, mert ha ezt 8 napon belül nem teszik meg, akkor bírósághoz fordul - olvasható a jogesetről. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg - írta a Napi.hu.

A fenyegetését nem váltotta be, így egy hónap múlva a tulajdonosok a szomszéddal kötöttek szerződést, neki adták el a földeket. A bérlő várt még másfél hónapot és akkor fordult csak a bírósághoz azzal, hogy neki jár a föld megvételének a lehetősége. Vagyis a bíróság állapítsa meg a két földdarabra kötött adásvételi szerződés hatálytalanságát és állapítsa meg azt, hogy a szerződés az eladók és közte jött létre.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. A földtörvény szerint a vevők rangsorában ugyan a bérlő előbbre áll a szomszédnál, de az elővásárlási jogának a sérelmekor haladéktalanul bírósághoz kellett volna fordulni. Ez akkor következett be, amikor az általa szabott 8 napos határidő lejártakor sem kötöttek vele szerződést az eladók. Ő viszont két és fél hónap múlva indított csak keresetet, amivel elkésett.

A bérlő fellebbezett, de a másodfokú bíróság - jogerősen - helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. A legfőbb bíró fórum kifejtette, hogy a bérlőnek annyi idő állt rendelkezésére a bírósághoz fordulni, amennyi ideje volt elfogadni a vételi ajánlatot. Ez pedig 15 nap, amelyet két hónappal elmulasztott. Így a jogerős ítélet maradt hatályban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hogyan fizessük a földbérleti díjat?

Hogyan fizessük a földbérleti díjat?

Január 1-től egy új szabályozás lépett életbe a haszonbér megfizetésében, eszerint csak banki átutalással vagy belföldi postautalvánnyal lehet fizetni...

Gyorsult a drágulás a földpiacon

Gyorsult a drágulás a földpiacon

A járvány sem törte meg a földárak növekedését Magyarországon, tavaly is folytatódott az évek óta tartó drágulási trend, a földárak növekedése az előz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!