2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Tej terméktanács: emelkedik a nyerstej ára

Agro Napló
Két hónapja először drágult, augusztusban 2,5 százalékkal emelkedett a hazai nyerstej alap- és átlagára; a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a kvótaévből novembertől márciusig hátra lévő öt hónapos időszakra 85 forint feletti kilogrammonként nyerstej alapárat jelez előre.

A szakmaközi szervezet pénteken az MTI-vel azt is közölte, hogy a magyarországi átlagár még mindig alacsony, a 25. helyen állt augusztusban amikor a magyar tejtermelők átlagosan 70 forintot kaptak a nyerstej kilójáért, miközben Szlovákiában 8 forinttal, Ausztriában 24 forinttal és Romániában is 4 forinttal többet fizettek a termelőknek.

Az áremelkedést jelző nemzetközi tendenciákat figyelembe véve a Tej Terméktanács elnöksége a legutóbbi ülésén a 2016/2017. kvótaévre szóló nyerstej alapár prognózisát 72 forintról 75 forintra emelte.

Mivel az első hónapok alapár átlaga csupán 65 forint volt kilogrammonként, a terméktanács állásfoglalása azt is jelenti, hogy a hátralévő hónapokra a szervezet 85 forint feletti árra számít.

Tej Terméktanács minden lehetséges lépést megtesz a hazai tejtermelők érdekében, és ezt kéri partnereitől is. Ahhoz ugyanis, hogy a tejtermelők jövőre is tejet termeljenek, a nyerstej, illetve a késztermék átadási árakat ősszel rendezni kell - hangsúlyozták.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Miért fontos a tej?

Miért fontos a tej?

A tej és a tejtermékek olyan alapvető mikrotápanyagokat tartalmaznak, amelyek hozzájárulnak az emberi szervezet egészséges működéséhez – hívja fel a f...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!