Terítéken a bárány országszerte

Agro Napló
A bárány- és juhhúst igyekszik népszerűsíteni országszerte a péntektől vasárnapig tartó Bárány napok elnevezésű kezdeményezés, melynek keretében összesen 22 fővárosi és vidéki étterem bárányhúsos fogásait kóstolhatók meg – közölte a Juh Terméktanács.
Fotó: barihus.hu

A bárányhús az iparilag előállított húsokhoz képest magasabb minőségű élelmiszer, hiszen a legeltetésnek köszönhetően az állatok a szabadban nevelkednek, mozognak, így jobb a zsírsavösszetételük is. A legeltetés egyben a környezetre is jó hatással van, a helyben termelés és fogyasztás pedig tovább csökkenti az ártalmas környezeti hatásokat, például a szállítás minimalizálásával - áll közleményben.

A program ötletgazdái remélik, hogy az országos kampánnyal jobban fel tudják hívni a figyelmet erre a húsfélére és fogyasztásának jótékony hatásaira. A terméktanács partnerével, a spanyol INTEROVIC-kal közös, bárányhús promóciós pályázatára 2018-2020 között évi 220 ezer eurós támogatást nyert el az Európai Bizottságtól. A hazai promóciós munka idén indult, a hétvégi akció már ennek a része.

Az spanyol-magyar multi promóciós program nemcsak a két ország ágazatainak együttműködését jelenti, hanem esélyt ad a hazai juhtartóknak a spanyol fejlesztések megismerésére és hasznosítására, valamint a magyar eredmények közvetítésére is a spanyol partnerek felé.  Emellett a program lehetőséget teremt arra, hogy a bárányhúst ismertté tegyék az azt elfelejtő városi, főleg fiatal lakosság számára, megváltoztassák a juhhúsról hangoztatott téves képzeteket (zsíros, nehezen elkészíthető, szakértelmet igényel, stb.) és egészséges, könnyen elkészíthető ételt adjanak számukra, amely az olcsó más húsféleségekkel is versenyképes lehet, továbbá hogy a társadalom egésze számára fenntarthassák azt a szolgáltatást, amit a vidék és táj fenntartásban a juhászat végez.

A programban résztvevők listája folyamatosan bővül, amelyről a projekt Facebook-oldalán, vagy weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Akik a hétvégén nem tudnak étterembe menni, azoknak a www.barihus.hu oldalon kínálnak a szervezők otthon is elkészíthető recepteket, valamint bővebb információkat is találhatnak itt mind az európai bárányhús fogyasztási trendekről, mind a juhtartás pozitív hatásairól.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!