Termelők közös beruházásaira osztanak ki milliárdokat

Agro Napló
Megkezdődött a pályázatok benyújtása a VP3-16.4.1-17 "Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért" című felhívásra – írja a pályázatihírek.eu portál. Pályázni kizárólag konzorciumként lehet, egy non-profit szervezetnek kell együttműködnie legalább 5 mezőgazdasági termelővel. 

A felhívás keretein belül kötelező a rövid ellátási lánc csoport létrehozása, valamint lehetőség van különböző beruházásokra, melyek a csoport által értékesíteni kívánt termékek értékesítését, tárolását, hűtését és csomagolását szolgálják. Ilyenek lehetnek például raktár építése, csomagológép beszerzése, hűtőkocsi beszerzése. A támogatási kérelmek benyújtásának első határnapja 2017. július 19.

A felhívásra kizárólag akkor lehet benyújtani a támogatási kérelmeket, ha a fent megnevezett csoport létrehozása teljesül, vagyis 1 közvetítő és legalább 5 mezőgazdasági termelő bevonása megtörténik. A közvetítő, vagyis a piacszervezési tevékenységet vállaló tag non-profit szervezet, szociális szövetkezet és egyházi jogi személy lehet. A mezőgazdasági termelők lehetnek őstermelők, vagy mezőgazdasági vállalkozók is, melyeknek a 2016-os évben árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A REL csoport tagjai nem lehetnek egymásnak kapcsolt vállalkozásai, vagyis nem lehetnek egymás közeli rokonai. 

A pályázat keretein belül kötelező egy REL csoport létrehozása és projekttervének kidolgozása. Lehetségesek továbbá az alábbi tevékenységek:

  • marketing és promóciós tevékenységek
  • értékesítést, tárolást, hűtést, csomagolást és alapanyag előkészítését szolgáló épületek építése, bővítése, felújítása, eszközök beszerzése
  • piackutatás, célcsoport elemzés
  • immateriális beruházások: számítógépes szoftverek beszerzése, licencek, szerzői jogok és védjegyek megszerzése, saját védjegy kialakítása

A közvetítő szerepe, hogy megszervezze a termékek értékesítését, melynek lényege, hogy a termelő és a vevő között közvetlen kapcsolat alakuljon ki. Ilyen típusú REL lehet például a vendéglátás, mozgó bolt, házalás, bolt a gazdaudvaron, termelői piac, fesztivál, stb. 

A csoportban legalább 5 mezőgazdasági termelőnek kell részt vennie, akik rendelkeznek legalább 1 teljes, lezárt üzleti évvel és az előző évi árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott (ez őstermelőknél mindenképpen teljesül). 

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 92.949.000 forint lehet, a támogatási intenzitás Pest megyében 50%-os, ezen kívül 60%-os. A csoport létrehozásával és annak marketing tevékenységével kapcsolatos költségek 90%-ban támogathatóak. 

A támogatási kérelmek 2017. június 19-től nyújthatók be, az első értékelési határnap 2017. július 19.

A pályázati felhívás ide kattintva megtekinthető!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!