MENÜ

Tisztességes jövedelmet akarnak az uniós tejtermelők

2018.11.27.

A munkájuk után járó tisztességes jövedelmet, a piaci válságok idejére pedig hatékony intézkedéséket várnak el az európai tejtermelők az EU Bizottságától.

 

Az Európai Tej Bizottságot (EMB) alkotó 20 tejtermelő szervezet november 20. és 21-én Németországban tartotta éves rendes közgyűlését. A 20 tagszervezet 50 képviselője 12 tagállamból érkezett és egyebek mellett közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben hatékony és uniós szinten egységes válságkezelésre kérik a Bizottságot, valamint arra, hogy ez legyen része az új KAP-nak - olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetsége honlapján. A termelők olyan felvásárlási árakat szeretnének látni, amelyek fedezik a termelési költségeiket és tisztességes jövedelem elérését teszik lehetővé.

A termelők készek szervezett keretek között végrehajtott önkéntes termeléscsökkentésre, amennyiben a piaci helyzet ezt indokolja. Arra kérik az Európai Uniót, hogy ezt a lehetőséget építsék be az új KAP támogatáspolitikájába.

Véget kell vetni a tejpiaci válságok véget nem érő ciklikusságának - mondta Erwin Schöpges, az EMB elnöke. A Német Tejtermelők Szövetségének (BDM) vezetője pedig arra a kéri a döntéshozókat, hogy végre hozzák meg azokat az intézkedéseket, amivel megakadályozható a vidék értékteremtésének hanyatlása.

Harmadával esett vissza a nyerstej export októberben

Az unióban hat, az Egyesült Államokban hét, Új-Zélandon tizennégy százalékkal fizettek kevesebbet a termelőknek az egy évvel korábbihoz képest. Ugyan a hazai nyerstej exportára emelkedett októberben a 2017-séhez képest, de a kivitt mennyiség 29 százalékkal esett vissza.

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 95,78 forint volt kilogrammonként idén októberben, ami szeptemberhez képest háromszázalékos emelkedést jelent, ugyanakkor a tavalyi év azonos időszakához képest háromszázalékos elmaradást - írt a Magyar Hírlap. A nyerstej kiviteli ára 114,77 forint volt kilogrammonként ebben a hónapban, az előző havihoz képest kettő, az egy évvel korábbihoz viszonyítva három százalékkal emelkedett. A kiviteli ár húsz százalékkal haladta meg a termelői átlagárat – írta legfrissebb jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).

A nyerstej termelői ára az Európai Unióban hat százalékkal, az Egyesült Államokban hét, Új-Zélandon tizennégy százalékkal csökkent ez év szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest. A világpiacon a teljes tejporé ugyanekkor tizennyolc százalékkal csökkent, míg az ömlesztett vajé és a sovány tejporé egyaránt öt-öt százalékkal nőtt.

A németországi központi tejpiaci szolgálat gyorsjelentése szerint Németországban a nyerstej felvásárlása 2018 negyvennegyedik hetében az előző hetihez képest 0,7 százalékkal kevesebb volt. Franciaországban ugyanekkor a tejfelvásárlás az előző év azonos hetitől 4,9 százalékkal maradt el.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kiszállítása huszonkilenc százalékkal csökkent 2018 októberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ezen belül a termelők és a kereskedők negyvenhat százalékkal kevesebb, míg a feldolgozók száztizennyolc százalékkal több nyerstejet exportáltak. A termelők és a kereskedők nyerstejkivitele több mint kétszerese volt a feldolgozókénak a vizsgált hónapban.

Az AKI tanulmánya szerint a hazai előállítású vajkrém feldolgozói értékesítési ára négy, az adagolt vajé három százalékkal, a tejfölé két százalékkal nőtt. A trappista sajté és a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós, valamint dobozos friss tejé egyaránt két százalékkal, a gyümölcsös joghurté három százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé, a natúr joghurté és az ömlesztett sajté egyaránt négy százalékkal, a kefiré és a 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé egyaránt hat százalékkal, a tehéntúróé hét százalékkal csökkent 2018 októberében az előző év azonos hónapjához képest. A KSH adatai szerint a trappista sajt fogyasztói ára áfa nélkül nem változott ugyanebben az összehasonlításban.