Tíz évünk van megelőzni a globális klímakatasztrófát

Agro Napló
2030-ra 45 százalékkal kellene minden országban csökkenteni a széndioxid kibocsátást ahhoz, hogy megússzuk 1,5 százalékos globális átlaghőmérséklet emelkedéssel. Ha nem teszünk semmit, ez akár 3 Celsius-fok is lehet, ami már katasztrófához is vezethet.

Nagyon úgy tűnik, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatban még annál is rosszabb a helyzet, mint amit eddig sejtettek a tudósok. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) által közreadott legfrissebb jelentése szerint az emberiségnek alig 10 éve maradt, arra, hogy csökkentse a légkörben a szén-dioxid mennyiségét, méghozzá nemcsak úgy tessék-lássék módon. Úgy látják, az országoknak a történelemben soha nem látott, drasztikus lépéseket kell tenniük, különben a globális felmelegedés átbillen azon a holtponton, ahonnan már visszafordíthatatlan lesz a változás.

Mivel a globális szén-dioxid kibocsátás mértéke nem lassul, egyre kevésbé valószínű, hogy a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben megfogalmazott célkitűzéseket sikerül megvalósítani. Ahhoz, hogy a globális hőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 °C alatt tartsák, olyan gyökeres változásra lenne szükség a közlekedésben, az energiatermelésben és más egyéb területeken, amelyre a történelem során még soha nem volt példa.

A kutatók több javaslatot is megfogalmaztak, amelyekkel még visszaszorítható a felmelegedés, de ezek betartása mellett is valószínű, hogy a Föld átlaghőmérséklete 2030-ra nagyjából 1,5 Celsius-fokkal megemelkedik. A kutatók szerint minden egyes országnak csökkentenie kellene szén-dioxid-kibocsátását, méghozzá legalább 45 százalékkal, emellett az energiaforrások 85 százalékának megújuló energiaforrásnak kellene lennie. Mindez persze nem lenne olcsó, de hosszú távon megérné.

A klímaváltozással kapcsolatban nemrég mutatott egy oldalt a hvg.hu: csak írja be ide, hogy melyik városban lakik, és megtudhatja, mennyivel lett melegebb az ön környezetében a születése óta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!