2024. március 29. péntek Auguszta

Tizenhét új vidékfejlesztési pályázat várható az első fél évben

Agro Napló
Összesen száztizennégymilliárd forintos kerettel tizenhét vidékfejlesztési pályázati forrás nyílik meg az idén, már az első fél évben – értesült a Magyar Hírlap. Termelői csoportok létrehozására, helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére is igényelhető támogatás.

Élelmiszeripari, borászati, erdészeti beruházásokra, tájgazdálkodásra, közétkeztetés fejlesztésére, helyi piacok kialakítására, termelői csoportok és termelői szervezetek létrehozására is lehet pályázni márciustól - tudta meg a Magyar Hírlap Kis Miklós Zsolttól, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárától. A jövő hónapban összesen kilencvennyolcmilliárd forintnyi vidékfejlesztési forrás nyílik meg, tizennégy pályázatot hirdetnek meg.

Az úgynevezett rövid ellátású lánchoz kapcsolódó élelmiszeripari és borászati beruházásokat tizenötmilliárd forinttal támogatják. A program, illetve a pályázat célja, hogy az élelmiszerláncban keletkező haszonból minél nagyobb arányban részesüljenek a mezőgazdasági termelők. Ehhez a legfontosabb eszközök az élelmiszerlánc rövidítése, a közvetítők számának csökkentése, illetve a termelőkhöz minél közelebb álló értékesítési pontok kiépítése. Rövid ellátású láncok és helyi piacok kialakítására, promóciójára csaknem négymilliárd forintos pályázati forrás jut, helyi termékértékesítést szolgáló piacok infra­strukturális fejlesztésére, valamint közétkeztetési célokra mintegy tizenhárommilliárd. Termelői csoportok és termelői szervezetek létrehozására több mint tizenegy milliárd forint áll rendelkezésre.

Innovációs beruházásokra huszonötmilliárdot költenek. Mezőgazdasági, élelmiszer-gazdálkodáshoz és erdőgazdálkodáshoz köthető szaktanácsadásra mintegy tizennégymilliárdot fordítanak. Erdészeti beruházásokra négy, tájgazdálkodásra egymilliárd forintot különítenek el. Utóbbi révén tájgazdálkodási mintaterületek fejlődhetnek, szépülhetnek, például a Homokhátság és az Ős-Dráva is. Több milliárd forinttal támogatják erdészeti genetikai erőforrások gazdagítását, csaknem négymilliárd jut védett őshonos és veszélyeztetett állatfajták genetikai állományának megőrzésére.

A Miniszterelnökség államtitkára azt is elmondta, hogy júniusig újabb három vidékfejlesztési pályázatot hirdetnek meg, több mint tizenhatmilliárd forint értékben. Mezőgazdasági termelők uniós és nemzeti minőségrendszerekhez való csatlakozását 2,5 milliárddal támogatják. Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások promóciós tevékenységére csaknem nyolcmilliárd forintot adnak. Jövedelemstabilizáló eszközök beszerzésére pedig mintegy hatmilliárd forint pályázati forrás jut.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!