Több mint félmilliárdos támogatást kap a fűszerpaprika ágazat

Agro Napló
A fűszerpaprika vetésterületének megőrzése érdekében azonnali intézkedésekre van szükség, ezért még idén több mint 500 millió forint támogatást kap az ágazat – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Kalocsán a helyi és környékbeli fűszerpaprika termelőkkel folytatott egyeztetéseket követően.
Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón az agárminiszter kiemelte: a fűszerpaprikát termelők sok problémát megfogalmaztak a külföldi import mennyiségével, alacsony árfekvésével, a megváltozott fogyasztói szokásokkal és a feketekereskedelemmel, valamint a klímaváltozással, az öntözés nehézségeivel kapcsolatban.

Ezekre mind választ kell adni, akárcsak arra, hogy megfelelő termésmennyiséget adó, a kor követelményeinek megfelelő vetőmagok, fajták és hibridek álljanak rendelkezésre – tette hozzá az MTI szerint.

A tárcavezető kiemelte, a fűszerpaprika vetésterülete visszaszorulóban van, a termesztők jövedelmezősége pedig kritikus szintre csökkent, éppen ezért az Agrárminisztérium számos forrásból nyújt támogatást az ágazatnak. Emlékeztetett, a területalapú támogatás jelenleg hektáronként mintegy 74 ezer forint. Ezen felül 2018/2019-ben a fűszerpaprikát termelők hektáronként további 91 ezer forintos, termeléshez kötött támogatásban részesültek.

Nagy István bejelentette, idén jelentősen bővítik a nemzeti forrásból 2014 óta működtetett, a fémzárolt vetőmag költségeihez nyújtott támogatást. A forrás eddig a vetőmag költségének 75 százaléka, de legfeljebb kilogrammonként 30 ezer forint volt. Ennek mértékét 100 ezer forintra emelik. A cél az, hogy a magas minőségű, drága vetőmagok megvásárlása se jelentsen a termelőknek túlzott anyagi megterhelést – fogalmazott a miniszter.

Hangsúlyozta továbbá, hogy új jogcímként, jelentős, évente legfeljebb mintegy 20 millió forintos energiaköltség-támogatást vezetnek be, azoknak a szárítmány-előállítóknak, akik gázt használnak.

A támogatás a felhasznált éves hőmennyiség arányában sávosan, csökkenő mértékben vehető majd igénybe először idén nyáron, a tavalyi év második félévében és az idei év első félévében szárításra felhasznált gáz után. A program elérhető lesz egyéb zöldség-gyümölcs, illetve fűszer- és gyógynövényszárítással foglalkozó üzemek számára is – tette hozzá.

Nagy István beszélt arról is, hogy a fűszerpaprika jövője érdekében tervezik egy egységes védjegy alkalmazását, amellyel megkülönböztethetővé válik az import a hazai termesztésű paprikától. Németh József, az Országos Fűszerpaprika Terméktanács elnöke elmondta: stabilizálhatja az ágazat helyzetét a minisztérium által nyújtott segítség, a termelők vetőmagár-, illetve a feldolgozók gázár támogatása.

Kiemelte, amennyiben pedig az idei időjárás szélsőségektől mentes lesz, akkor az akár 8-10 ezer tonnás hazai termelés képes lesz reményt adni, hogy a jövőben – egyéb támogatási formákat is kidolgozva – a nehéz munkát igénylő zöldségágazat, benne a fűszerpaprikával ismét fellendülhet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!